Rólunk

A The Puur csapat bemutatkozik

A The Puur blog alapítói Gerda és Zita, egy testvérpár, akik között 6 év van. Gerda az, aki a The Puur instagram oldalát szerkeszti, és ő felel az nevetőgörcsökért, Z-generációs ötletekért, inspiráló képek egy részéért és a nyelvújításért. Zita a blog írója és marketingese. Arról, hogy miről és kiknek szól a The Puur, ide kattintva olvashatsz.

Na de most ennyit a blogról, következzen az, ami (aki) mögötte van. 🙂

13492956_1042562172464009_1798613306_n

Gerda

Hello. It’s me.

Egy darabig halogattam ezt a bemutatkozást, mert semmi frappáns nem jutott eszembe ahelyett, hogy “Gerda vagyok, 20 éves.” De aztán Zita addig noszogatott (biztatott – a szerk.), amíg túl nem lendültem ezen a problémán.

Szóval Gerda vagyok, 21 éves. 🙂 És rengeteg más is: néderlandisztika szakos, több mint egy évtizede karatéka (immár fekete övvel felszerelkezve), imádok utazni, enni, fényképezni, új szavakat kitalálni és bevezetni a köztudatba, Disney-filmeket nézni és meggyőzni másokat arról, hogy ők is nézzék ezeket velem. Mindenki jól jár. 🙂

Jelenleg egyetemre járok, mellette egyre több instagram oldalt szerkesztek. A The Puur és a saját profilom mellett az én dolgom az ELTE BTK HÖK instagram-jelenlétének egyengetése is.

 The Puur csapat | www.thepuur.com

Zita

27 éves vagyok, skandinavisztikán, azon belül is svéd nyelvészeten végeztem, egyetem alatt és után egy darabig az IBM-nél dolgoztam. Jelenleg szabadúszó szövegíróként tevékenykedek, emellett vállalok közösségi média marketinggel kapcsolatos megbízásokat és weblapszerkesztést is. És végre elmondhatom: imádom, amit csinálok! 🙂

Nyilvánvalóan sokféle aspektusból mutatkozhat be az ember, ebben az esetben az tűnt a legjobb választásnak, ha megosztom veletek annak a szörnyű eseménysorozatnak a történetét, aminek ugyanakkor életem legnagyobb pozitív változását (és valószínűleg a blogot is) köszönhetem. 2013-ban kezdődött minden egy borzasztó diagnózissal. Intermedier és posterior uveitist állapítottak meg nálam, egy gyógyíthatatlan és potenciálisan vaksághoz vezető autoimmun betegséget, ami tulajdonképpen csak egy másik (gyakran még rosszabb) betegség tünete.

Hosszadalmas vizsgálatok, rémisztő lehetőségek és számtalan elhalt reménysugár után, 3 év alatt sem sikerült megtalálni az uveitis kiváltó okát. Ekkorra már folyamatosan kellett szteroidokat és kemoterápiás gyógyszereket szednem, kivették az epehólyagomat, eltávolították az összes bölcsességfogamat, megállapították, hogy alulműködik a pajzsmirigyem és inzulinrezisztenciára is hajlamos vagyok. Az orvosom szerint kizártak mindent, amit lehetett, ő látszólag le is zárta ennyivel, én szedtem a gyógyszereket, a szemem pedig nem javult. De nem tudtam beletörődni, hogy ez már mindig így lesz, nem hagytam magam eltántorítani (és itt az ‘én’ alatt tulajdonképpen a sziklaszilárd hátországomat, a családomat és Pétert is értem).

Még az IR-gyanú környékén, évekkel ezelőtt elkezdtem rendszeresen sportolni és tartani az IR-diéta fő irányelveit. Ez remek hatással volt az általános közérzetemre, a bőröm állapotára és állóképességemre, de égbekiáltó változást nem hozott. Később egy ételintolerancia teszt eredményeit és több belgyógyász javaslatát ötvözve váltottam a glutén-, tej-, tojás- és kukoricamentes, IR-barát étrendre. Emellett aktívan foglalkozni kezdtem a lelki békém megtalálásával és a szorongásra hajlamos attitűdöm levetkőzésével is, hiszen egyértelművé vált, hogy a stressz minden tünetemet képes még erősebbé tenni. Szerintem rengeteget fejlődtem, és habár még hosszú út áll előttem, büszke vagyok magamra. Lassan, de biztosan megtanultam elfogadni a betegséget, a tényt, hogy megváltoztatott és megacélozott. Ráadásul (ironikus módon?) élesebben és tisztán látom, hogy mit szeretnék és mik a céljaim, mint valaha.

Egy éve csoda történt: egy kedves és hihetetlenül lelkiismeretes orvos ismerősünk átnézte az összes leletemet és megállapította, hogy valószínűleg Crohn-betegségem van. Kezelni kezdett, megerősített a diétázást illetően is, a szemem pedig végre köszöni, jól van. Konkrétan még sosem volt ilyen jól. Tudom, hogy brutálisan hangzik, de szerintem ember még sosem örült ennyire Crohn-diagnózisnak. Persze az élet Crohn-betegséggel sem fenékig tejfel, vannak jobb és rosszabb időszakok, figyelnem kell arra, hogy megakadályozzam a gyulladás fellángolását és biztos vagyok benne, hogy van még mit tanulnom. A történet folytatásáról és jelenlegi állásáról itt olvashattok.

Talán mindezeknek köszönhetően született a blog is. Szerettem volna megosztani mindazt, amit tanultam és mindazt, amit még fogok. Erőt adni másoknak, bátorítani, inspirálni, hátha együtt még könnyebb megtanulni élvezni az életet úgy, ahogy van.

The Puur csapat | www.thepuur.com

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save