Hónap: 2016 October

IR-barát és mindenmentes ebéd: a jövő heti lista | 44. hét

IR-barát és mindenmentes ebéd: a jövő heti lista | 44. hét

Ez a bejegyzés a mindenmentes és IR-barát ebédmenü sorozatunk ötödik része, a menü összeállításának szempontjairól (vagy “szabályairól”) és az előzményekről ide kattintva olvashatsz. Ezen a héten sem maradhatott el a soron következő bejegyzés az IR-barát és mindenmentes ebéd válogatásról. Most helyett kapott a felsorolásban egy olyan étel is – nevezetesen […]

mini vegán és gluténmentes almás táska, IR-barát kiadás

mini vegán és gluténmentes almás táska, IR-barát kiadás

Múlt héten kétszer is megsütöttem ezeket a mini vegán és gluténmentes almás táska névre keresztelt, IR-barát sütiket. Mindezt azért, mert az első tálca sütivel több baj is volt: egyrészt nem nyomkodtam össze eléggé a táskákat, ezért szétnyíltak és úgy néztek ki, mintha kis ufókat formáló […]

“nem elég vékony” – avagy a cikk, amit féltem kitenni

“nem elég vékony” – avagy a cikk, amit féltem kitenni

Szeretnék elmesélni egy olyan dolgot magamról, amiről a legtöbb ember a környezetemben mit sem sejt. Borzasztó félelmetes kiteregetni a szennyest, de hosszú tépelődés után arra jutottam, hogy a blog akkor lesz hiteles, ha megosztom veletek az életemnek ezt a részét is, hiszen gyökeresen kapcsolódik a diétához és – véleményem szerint – az autoimmun betegségek menedzseléséhez is.

A legkövérebb sovány ember

Hogy miről is van szó? 152 centiméter “magas” vagyok, a súlyom évek óta 46 kiló, szigorú “mindenmentes” diétát követek, amit az inzulinrezisztenseknek ajánlott életmóddal (tehát megfelelő szénhidrátbevitellel és sporttal) egészítek ki. Mindezek ellenére minden nap undorral néztem tükörbe, mindenhol a (kezdődő) elhízás jeleit láttam a testemen, a saját szememben sosem voltam elég vékony vagy elég szép. Gyűlöltem a testem, mindenhol a tökéletlenséget láttam meg rajta és fejembe vettem, hogy ha lefogyok 42 kilóra – vagyis az egyetem előtti súlyomra – akkor minden egy csapásra megváltozik majd. Ebben láttam a megoldást rengeteg problémámra, és ez az elhatározás az évek múltával egyre jobban elhatalmasodott rajtam.

Reggelente ahogy kikeltem az ágyból, az utam a fürdőszobai mérlegünkhöz vezetett, hogy megnézzem “a helyzetet”. Hiába mutatta szinte minden nap nagyjából ugyanazt a kijelző, én csak akkor voltam boldog, ha a szám csökkent az előző napihoz képest. Ha nem így történt, akkor azonnal szidni kezdtem magam, szinte tudattalanul. Ha kedvező volt a szám, az örömöm akkor is csak 2 percig tartott, amíg eszembe nem jutott, hogy:

  • ez nem elég
  • úgyis “visszahízom” majd, hiszen nincs akaraterőm

És a negatív spirál ezzel el is indult, így kezdődött minden reggelem, kivétel nélkül. Igazából nem is csodálom ezek után, hogy a testem ellenem fordult, cseppet sem bántam vele jól. Főleg ha hozzáteszem a bűnlajstromhoz az összes többi kis húzásomat is ellene: a bűntudatos evést, a folyamatos szapulást és a vég nélküli belső monológokat arról, hogy mennyire lusta vagyok.

A végső állomás

Voltak jobb időszakok is, de állandóan visszacsúsztam a saját mocsaramba, ahol a fogyástól vártam a megoldást szinte mindenre. Hogy akkor majd szebb leszek, meg népszerű és magabiztos (!). Nem is értem, hogy hihettem, hogy az önutálat mesteri szintre emelése fog majd elvezetni az önbizalomhoz… Természetesen amikor “kívülről” néztem magam, egyértelmű volt a gondolatmenetem abszurditása, de az ember ritkán nézi objektív szűrőn keresztül saját magát, és ez a negatív testkép annyira zsigeri volt, hogy egy idő után teljesen átvette az uralmat az ítélőképességem felett.

Nem történt semmi végzetes, nem lettem anorexiás sem, viszont elértem egy félelmetes mélypontot, méghozzá azt, amikor a tökéletes test reményében kvázi bátorítani kezdtem a betegségemet. A Crohn miatt egyre többször ment a hasam és én örültem neki. Próbálok leszokni önmagam címkézéséről, úgyhogy ahelyett, hogy végtelenül ostobának titulálnám ezt a hozzáállást, próbálok empátiát és szeretetet tanúsítani az akkori önmagam felé. Hiszen valójában ezzel a fogyás-mániával csak a saját segélykiáltásomnak adtam medret, elégedetlen voltam magammal, és a legegyszerűbb ilyenkor a büntetés vagy a hamis megoldások hajszolása – hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy a valós problémával szembe merjünk nézni.

Olyan nincs, hogy “elég vékony”

Aztán elértem a várva-várt súlyt és nem történt semmi. Ugyanaz az ember maradtam, ugyanazokkal a problémákkal és félelmekkel, csak sokkal rosszabb állapotban. Beláttam, hogy az “elég vékony” nem létezik. Nem a fogyás volt a kulcs, rájöttem, hogy az amúgy is agresszív betegségeim alá adtam a lovat és így esélyem sincs meggyógyulni, nemhogy boldognak lenni, szóval változtatnom kell. Valahogy meg kell találni az arany középutat.

Nem volt elég reálisan látni a helyzetet, akarnom és éreznem kellett, hogy ez így nem mehet tovább. Eleinte sokszor visszaestem a régi rutinba, de fokonként haladva most már elértem, hogy ne legyen bűntudatom evés közben, hogy elég legyen kéthetente ráállni a hülye mérlegre és értékeljem a kinézetem egyes részeit. És, hogy merjek erről beszélni. Talán mondanom se kell, hogy a jóga mennyit segített abban, hogy megtanuljak hálát érezni a testem iránt.

Igazi célok

Még hosszú az út a Nirvanába, de haladok. Amikor elkap a gépszíj és visszaesek a jó öreg rutinokba, akkor próbálok megállni egy percre, elfogadni a dühöt, majd emlékeztetni magam arra, hogy megérdemlem a szeretetet. Ilyenkor igyekszem felidézni azt is, hogy az életem most történik, nem pedig majd egyszer, amikor elértem egy irreális célt, tehát most van lehetőségem megteremteni a boldogságot saját magam számára. Emellett pedig már vannak valós, egészségesebb céljaim is, mint például:

  1. Elfogadni azt a tényt, hogy a tökéletes nem létezik – mások vagyunk, máshogy látjuk a világot. Ami nekem tetszik, az talán másnak nem, de attól még mindkettőnknek lehet igaza. Nem kell arra törekednem, hogy mindenki szeressen.
  2. Abbahagyni saját magam szapulását – a jóra koncentrálni helyette – hogy saját magam hű támogatója legyek, ne az ellenlábasa. 
  3. Reális elvárásokat támasztani magam felé.

Azt hiszem ez a bejegyzés nem született volna meg, ha Kittenish nem veszi a bátorságot néhány hete és írja meg a saját történetét. Köszönöm tehát Zsófinak, hogy “utat tört” ezen a veszélyes és zord vidéken! Nagy megkönnyebbülést jelentett kiadni ezt magamból.

Tudom, hogy sokan küzdünk a negatív testképpel, és remélem, hogy ez a bejegyzés többeteknek segít majd abban, hogy elinduljon – vagy tovább menjen – egy egészségesebb úton. Menjünk együtt, és ha van kedved, oszd meg velünk a történetedet te is. 🙂

gyors IR-barát ebédmenü mindenmentesen | 43. hét

gyors IR-barát ebédmenü mindenmentesen | 43. hét

Ez a bejegyzés a mindenmentes és IR-barát ebédmenü sorozatunk negyedik része, a menü összeállításának szempontjairól (vagy “szabályairól”) és az előzményekről ide kattintva olvashatsz.  A következő hétre próbáltam olyan ételeket gyűjteni, amiknek elkészítése minimális időt vesz csak igénybe, hiszen a hosszú hétvége közeledtével valószínűleg senki sem dúskál a szabadidőben. Én […]

szívmelengető vörösboros marharagu recept őszre hangolva

szívmelengető vörösboros marharagu recept őszre hangolva

Ismeritek a ‘signature dish‘ kifejezést? Eredetileg arra a fogásra mondták ezt, aminek ízlelésekor akár vakon is fel lehetett ismerni egy bizonyos szakács jellegzetes művét (sajnos nem tudom, hogy magyarul mi erre a szakkifejezés). Mostanában egyre több helyen olvastam angol nyelvű blogokon, hogy a ‘signature dish’ […]

nyílt levél egy orvostanhallgatótól saját magának, avagy a kifogások királynője végre lemondott

nyílt levél egy orvostanhallgatótól saját magának, avagy a kifogások királynője végre lemondott

Pár hete különös üzenetet találtam a The Puur Facebook oldalán: egyik olvasónk, Fanni számolt be benne saját életmódváltásáról, önképének fejlődéséről és mindarról, hogy orvostanhallgatóként milyennek látja a magyar medikusképzés állapotát és annak az egészséges életmódhoz való hozzáállását. Nagyon megtisztelő volt Fanni bizalma és külön öröm volt olvasni jelenlegi céljáról, ami túlmutat a saját életének reformján, ugyanis Fanni elhatározta, hogy mások ismereteit is bővíteni szeretné az egészséges táplálkozásról (Többek között a mi Tökipulink is segítségére volt ebben!)

Annyira megfogott Fanni lelkesedése, élesszemű meglátásai és elköteleződése a jó ügy mellett, hogy megkértem, írja le a saját történetét egy bejegyzésben, hátha még több embernek sikerül így segíteni. Levelében Fanni arról számol be, hogy hogyan vesztette el, majd szerezte vissza hihetetlen elszántsággal a kontrollt az élete és az önbecsülése fölött. Szembenézett a démonjaival és nemcsak azért, hogy egészséges ember legyen, hanem mert hiteles, remek orvossá szeretne válni. Fogadjátok szeretettel Fanni nyílt levelét.

A kezdetek

Fanni vagyok, 22 éves. Ha egyszer az élet és az egyetem is úgy akarja, orvos leszek. Remélem nemcsak orvos, hanem jó orvos.

Valamikor még az anyatejjel szívtam magamba a gondolatot és a késztetést, hogy orvos legyek, mert szeretnék/szeretek segíteni másoknak. Gimis éveimben biológia órán a hormonok tanulása során jött az isteni szikra, nekem muszáj róluk többet tudnom, endokrinológiára fogok szakosodni. Persze azóta sok inger ért, kacsingattam onkológia, mozgásszervi rehabilitáció irányába, sőt a patológia is érdekelt. Jelenleg a harmad és negyedév között ingázom. A tanulmányi osztály se tudja megmondani hova tartozom. Ez nem egy normális állapot, de igen népszerű a szakunkon. Másodévben a nyári vizsgaidőszakban egy kicsit minden összejött és visszatapsoltak élettanból. Igazából el se jutottam a vizsgáig.

Akkor döntöttem el, hogy nekem változtatnom kell valamit, mert ez így nem mehet tovább. A szorongás legtöbb tünete megjelent. Hullott a hajam, rágtam a körmöm, beköszönt a kényszer és zugevés, nem lehetett hozzám szólni, kész idegroncs voltam. Hatalmasat csalódtam magamban, mert ez volt az első, hogy valami nem sikerült, pedig tényleg készültem és sokat tanultam. Csak tanultam. Semmi másra nem hagytam időt, illetve lelkiismeretfurdalásom volt, ha nem a tanulással foglalkoztam. A könyvtárban már volt saját helyem, szinte berendezési tárgynak számítottam. Kajaforrásom a közelben lévő kisbolt és a menza volt. Sok fontos tápanyagot vittem be a szervezetembe, imádni való gyors felszívódású szénhidrátokat egy kis zsíros hungarikum menza menüvel. Szervezetem teljesítő képessége persze nem fejlődött. Az állítás, miszerint a csoki segít az agynak csak egy mítosz.

Egyedül a BMI indexet segít felfelé tornáztatni. Mások nyugalmát megzavaró információ következik, ami engem sokáig nem is foglalkoztatott. BMI-m 3-sal kezdődött, volt 3 jegyű alattam a mérleg is. Persze ezt nem egy 2 hónapos rossz periódusnak köszönhettem, megszokott állapot volt. Kisgyerekként is duci voltam. Milyen kis cuki szó. Duci. Inkább írjuk le a tényeket: túlsúlyos, obes kategória. Egy 20 éve rossz irányba tartó életmódot koronáztam csak meg azzal a vizsgaidőszakkal. Mivel nem éreztem magam fizikailag és szellemileg a toppon, ezért csináltattam egy általános vérképet a nyáron. Természetesen pajzsmirigy működésére is kíváncsi voltam, mert „aki elhízott, az csak genetika meg a francos pajzsmirigy miatt lehet”. Hát nem. A vérképem a képembe röhögött és tökéletesre produkálta magát. Egy kifogással kevesebb. A késztetés egyre erősebb lett, hogy változtatni kell, de annyira kényelmes az a francos komfort zóna.

egy orvostanhallgató életmódváltásának története | www.thepuur.com #motivacio #sport

A fordulópont

Egyszer jött egy kis hang a fejemben. „Te orvos leszel. Egy kövér orvos akarsz lenni? Melyik beteg hisz egy kövér orvosnak, amikor az egészségről papol? Ez rosszabb, mint a dohányzó tüdőgyógyász. Ő legalább tudja dugiban csinálni és nincs ráírva a homlokára. Akarom mondani a testére. Az egészre. A rendelőben ott fog a köpenyem alatt röhögni az egészségtelen életem a beteggel és én várom a csodát tőle, hogy változtasson a szokásain, tartsa az utasításaimat.” A beteggel így is nehéz megtalálni a közös hangot és rávenni bizonyos dolgok változtatására. De ha én sem tudok változtatni? Vagy csak nem akarok? Mert nincs rá időm? Mert esik az eső, vagy hideg van? Messze van a piac? Mert aludni is kell? No meg mikor fogok tanulni? Akaraterő vagy kifogás? Melyik nyer?

A következő őszi félévet azzal töltöttem, hogy rendbe tegyem a lelki dolgokat és megtaláljam magamat. Találjak egy új célt, egy új dolgot, ami visszahozza a teljesen lerombolt, igazából sosem létezett önbizalmamat. Valamikor ott elhagytam, amikor általánosban tanknak nevezett a tesitanár, mert kosárlabdázás közben (amit imádtam és ügyes is voltam benne) segítkeztem egy lány kartörésében. Játszottunk, nem direkt csináltam. Bárkivel előfordul, hogy rosszul esik és jön a baj. A gimis tesitanárom pedig csak fokozta a „sport” iránti utálatomat. Az senkit nem érdekelt, hogy szeretem a labdajátékokat, csapatban ügyesen dolgozok. Az nem. Csak az a lényeg, hogy egy ezer éve meghatározott időn belül fussam le a gimi körül a kört, megugorjam egy bizonyos magasságban a szekrényt és tudjak távolt ugrani egy ócska homokgödörbe technikai tudás nélkül.

Gyűlöltem az egészet, mert sosem értem el ötös eredményt, sosem kaptam dicséretet. Pedig jól esett volna néha, hogy „Fanni ez egy hármas most, de tök ügyes vagy. Nagyobbat ugrottál, gyorsabb voltál, mint tavaly. Bátor vagy, hogy megpróbálod megugrani azt a magasságot a szekrényen!” Felejtsd el, a magyar testnevelés nem erről szól. Generáljunk szorongó gyerekeket! A szorongást legegyszerűbben evéssel lehet oldani (no meg alkohollal, de szerencsére nem olyan volt a baráti társaságom), ami újabb szorongást fog szülni, ami újabb szeretet-evéssel lehet megoldani. A szénhidrátok a barátaim. A sportolásként gúnyolt testnevelés nem. Gyönyörű ördögi kör, amiből nehezen van kiút.

Majd januártól változtatok, majd hétfőn, majd holnap, majd vizsgaidőszak végén. Majd, majd, majd. Nem kell egy Csernusnak lenni, hogy rájöjjek a kifogások élik helyettem az életemet. Én nem majd érzem magam rosszul, hanem most. Ezen pedig nem majd kell változtatni hanem MOST. Most leszek bátor, most jelentkezem a cseregyakorlat programba, most kezdek el végre egy új nyelvet tiszta lappal (norvég <3), most fogom megcsinálni azokat a dolgokat, amire régóta vágyom, most fogok egy új életbe belevágni. Természetesen ezt szivelszterkor fogadtam meg, februárban már jártam a nyelvtanfolyamra és a cseregyakorlat pontokat is elkezdtem gyűjteni. Az új élet egy kicsit várhat, március van csak még és milyen ügyes vagyok, hogy már két tételt elkezdtem a listáról. Üdv újra drága jó Kifogás! Vagy inkább soha viszont látásra?

Ha egyedül nem megy

„Helló Dorka, régen beszéltünk. Rettegek a sporttól, te vagy az egyetlen ismerősöm, akinek köze van hozzá. Eljössz velem futni?” Ez akár egy valós üzenet is lehetne, de nem biztos, hogy így volt, már nem emlékszem, hogyan jött az első alkalom Dorkával. Apám „AZ EDZŐ”-ként hívja azóta is. A két véglet megjelent a futópályán egymás mellett és futottak egy kört. Kettőt találhatsz ki bírta csak 400 méterig. „Ügyesek voltunk ma, adj egy pacsit” hangzott el AZ a mondat, ami a mozgás irányába taszított. Mi van? Ügyesek? 400 méter után leadhatom a patológián a tüdőmet, mert meghalt, a szívem irányt változtatva a torkomban kötött ki, a gyomromról és a lábaim állapotáról inkább nem is nyilatkozom. „Igen ügyesek voltunk, mert már most többet tettünk az egészségünkért, mint a legtöbb kifogáskereső kanapéharcos.” Ez klassz érzés volt. Nagyon új, ismeretlen, de annál kellemesebb. Megelpő módon sport okozta.

Új célt tűztem ki, 2 hónap alatt lefutok 5 kört egészben, vagyis kettő egész kilométert meghalás nélkül. Soha életemben nem futottam két kilométert egyszerre. 3 hét után sikerült. Születésnapomkor pedig 4 kilométert futottam, kb. 5 hét sport után. Ez volt életem legjobb szülinapja. Büszke voltam magamra, fantasztikus érzés volt. A mostani rekordom szeptember közepén született, 10,5 kimcsi, mert most már csak így hívom. Kimcsikék. Ez 25 kör. 25-ször többet futok, mint március végén. Ez 2500% teljesítmény fejlődés. Nem rossz, egy kifogáskirálynőtől. Most már nem zavar az eső, szél, hideg, meleg. Ha menni kell, menni kell futni, mert én szeretném, mert jól érzem magam utána. Már nincsenek kifogásaim.

Nyáron egy triatlon váltóversenyen is kipróbáltam magam, ahol szerelmes lettem (kivételesen nem egy jóképű fiatalemberbe) hanem ebbe a sportágba és első egésztávos versenyemre készülök. Rettegj Velence, júniusban megyek! Mert a sport tök jó dolog! Ha legyőzöm minden nap egy kicsit magam, klassz érzés. Lehet csak két másodperccel futok gyorsabban, vagy két méterrel többet, de többet és ügyesebben, mint tegnap, tegnapelőtt vagy egy évvel korábban. Végre nem hasoníltgatom a teljesítményemet másokhoz, csak saját magamhoz.

nyílt levél: egy orvostanhallgató életmódváltásának története | www.thepuur.com #motivacio #sport

Mennyivel tájékozottabbak az orvostanhallgatók?

A sport persze nem működik helyes táplálkozás nélkül. Azt hinné az ember, hogy ebben biztos könnyű dolgom van, orvosira járok. Itt tanuljuk a szervezet működését, biokémiai folyamatait, anatómiáját – meddig tarthat egy jó étrendet összekaparni a tananyagból? Eddig miért is nem táplálkoztam jól? Talán azért, mert eddig nem volt ilyen órám. Sőt elvileg nincs is. A dietetika egy választható tantárgy, csak hivatalos negyedévesek vehetik fel. Katalógusos, ami a medikus barátja, az aláírás-hamisítás mekkája. Három évig kell járnom az orvosira, hogy végre megfelelő táplálkozásról beszélgessünk? Ami a megelőzése a legtöbb betegségnek? Tudom az aminosavak lebomlási ciklusát, de arról, hogy mi az a glikémiás index, ajánlott napi fehérje, szénhidrát, zsír felosztása néhol nyomokba tartalmazta pár dia.

Az orvoslás jelenleg arról szól, hogy a betegséget gyógyítsuk. Pedig lehet sikeresebbek lennénk, ha a betegséget megelőznénk. Mennyi szenvedéstől kímélnénk meg a pácienseket és mennyi pénz maradna más dolgokra is az egészségügyben. Egy főorvos ismerősöm mondja mindig „Ez nem egészségügy, ez betegségügy.” Hát igaza van.

Személyre szabott, tartható diéta

Elkezdtem bújni az internetet és próbáltam kialakítani a számomra legideálisabb étrendet. Első lépés hozzáadott cukor, fehérliszt elhagyása. Letettem az édességeket. Az összeset. Nem érdekel, hogy cukoralkohollal vagy „diabetikus” fruktózzal édesített. Nincs. Hiányzik? Bizonyos női napokon szokott, de amióta napi 5 étkezés van megfelelően szétbontva, nincs akkora kísértés az esti nasi iránt. Majd jöttek a makrók, ami nem csak „testépítőknek” ajánlott erősen (szénhidrát, zsír, fehérje bevitel aránya, mennyisége). A szénhidrátok a barátaink, csak nem mindegy milyen formában visszük be a szervezetünkbe. Sokkal jobban érzem magam, amióta alacsony glikémiás indexű ételeket fogyasztok. Jóval tágabb ez a banda, mint a finomított szénhidrátoké. Annyi újfajta ételt próbáltam már ki, hogy még kétezer leütés is kevés lenne hozzá, hogy felsoroljam őket. A mostani fő favoritom az alternatív, reform köretek közül a köles és a vöröslencse. Alternatív, reform. Olyan furcsa így hívni ezt a fajta étkezést. Pedig ez lenne a normális, nem a fehérlisztes halálra cukrozott mindennapos verzió.

Nem volt célom, de akaratlanul is elhagytam a glutént. Ha bármihez lisztre van szükségem, akkor próbálok most már gluténmentes reform lisztet használni. Legyen az zabpehelyből (hivatalosan nem szabadna glutént tartalmaznia), kölesből, rizsből vagy hajdinából. Mi a francnak figyelek erre, ha nincs is intoleranciám? A felsorolt liszteknek a glikémiás indexe jobb, mint a jó öreg búzaliszté. Rostokban is gazdagabb. Illetve van olyan barátnőm, aki mindenmentes diétára szorul. Ő kérdezés nélkül eheti az általam készített ételeket, nem kell kimaradnia a jóból, a közös sütizésből. Az öröm az arcán! Na ezért megéri. A többiek pedig észre se veszik a változtatást, nem is mondom nekik mi van benne, csak ha kérdezik. A „mindenmentes”, vagyis legtöbb allergénmentes életmód a tudatlanok szerint a csapvízből áll, nem is sejtik milyen széles lehet ez a paletta is, ha ügyesen játszanak az alapanyagokkal.

A tejet is próbálom kispadra tenni, helyette növényi italokkal barátkozom. A tej jó dolog, ha igazi termelői tejet vásárolsz (én a piacon szerzem/szereztem be), de egy nap legalább három kávé lecsúszik. Azt pedig jó sok tejjel szeretem, így muszáj volt korlátozni, mert a napi makrókat feleslegesen tölti ki. Nem lakok jól tőle, csak a lelkemnek szükséges. Ha iszom valamit, annak ne legyen már energiatartalma. Nem azért iszom, mert éhes vagyok, hanem mert szomjas.

Számtalan eredmény, és az új cél

Az egészséges kajálásnak és a sportnak köszönhetően kaptam egy kupac csupa pozitív dolgot. Jobban érzem magam a bőrömben, fizikailag és mentálisan is sokkal fittebb vagyok. Mivel ez az életmód figyelmet, fegyelmet és rendet követel, az élet többi területén is rendszerszeretőbb lettem. A rendszer bevezetése a napjaimba rengeteg időt felszabadított, ami eddig csak holtjárat volt, semmi hasznosat nem csináltam, max. punnyadtam ebéd után, mert jött a hypoglikémia és hasznavehetetlen voltam. A bolti bevásárlásaim rengeteget rövidültek, hetente egyszer megyek hipermarketbe, illetve piacra túróért. Reformos dolgokat internetről rendelek, egyszerre egy havi adagot. Szóval a vásárlás egy órában kimerül hetente.

Kifogás, most már másoktól: „Olyan drágák ezek a dolgok”. Amióta tervezett étkezéseim-vásárlásaim vannak, nem csábulok el semminek. Nincs rajta a listán, nem vánszorgok a sorok között feleslegesen, csak húsos, fagyasztós, zöldséges és köretes polcot keresem fel. Kedvezőbben jövök ki a havi keretemből. Ja nem, mert ruhára költöm, meg futócuccra. Már a második futónadrágomat fogytam ki. A környezetemnek inkább ez tűnt fel, hogy rengeteget sikerült fogynom. Sok dicséretet kapok, még olyanoktól is, akikkel sosem beszéltem azelőtt. Ez hatalmasat dob az önbizalmamon. A mostani étkezésemnek rövidtávon ez a haszna, hosszabb távon meg majd meglátjuk.

Kicsit furának tartanak, előszeretettel veszem elő előadáson is a kis dobozolt adagomat, ha úgy jön ki időben. Ha enni kell, hát enni kell. Pont. (Urológián ne próbáljátok ki, az előadás képi világa nem megfelelő hozzá.) Sokan kérdeznek. Ilyenkor pedig jöhet az egészséges tudatos életmód népszerűsítése. Szoktam kínálni is. A tökipuli hatalmas sikert aratott. Egy barátnőmnek névnapjára skandi vegán magkenyeret csináltam. Puur müzlit cseréltem egy csomag lábzsákra. Már többen receptet is kértek. Ez tök jó érzés, mindent kicsiben kell elkezdeni. Úgy érzem a barátaim támogatják ezt az új életmódot és talán az új Fanni jobban is bejön nekik. Van saját futóklubbom. Kemény három taggal. Nem lehet egyik napról a másikra világhatalomra törni. Három embernek hoztam meg a kedvét a sporthoz. Ez klassz. Három ember már változtatott.

Orvostanhallgatóként nagyobb „hatalmam” van, amit próbálok kihasználni is. Tartottam már általános iskolában alsósoknak egészséges életmódról előadást. Ekkor rájöttem, hogy nem a gyerekeknek kellene tartani a tájékoztatást, hanem a szülőknek. Nem merem felsorolni mi mindent láttam elfogyasztani a szünetben. Görcsbe rándult a pancreasom. Ez a következő nagy célom, hogy felnőtteknek tartsak a megfelelő étkezésről előadást, mert erősen hiányosak az ismereteik. Valahogy változtatni KELL a magyar szokásokon.

Mit szól a családom az új őrületemhez? Támogatnak, változtatnak, nagyival néha veszekszünk (ő főz ránk), de már nincs más választása. Ha otthon vagyok akkor elkísér bringával a futásaim során. Sőt már egyedül is elmegy, közel a hetvenhez bevezette a rendszeres sportot az életébe. Elmondása szerint jobb a reggeli cukra (cukorbeteg, kettes típusú, tablettás) és már nem fáj a térde. Teljeskiőrlésű lisztet használ mindenhez. Főzött már be nekem lekvárt xilittel. A zabkásával barátkozik. Ha ő tudott változtatni, akkor más is tud. Nem nagy kunszt ez, sok apró dologgal már rengeteget lehet javítani az életminőségen.

egy orvostanhallgató életmódváltásának története | www.thepuur.com #motivacio #sport

Búcsúzóul

Nem vagyok én se tökéletes, vannak „félre”evéseim. Főleg, ha otthon vagyok hétvégén. Lecsúszik egy szelet süti, eszek zöld gombócot édes-savanyú sülttel (német eredetű; krumpli gombóc, mézeskalács tésztájából készült mustáros szaft, hússal, ami hülyén hangzik, de isteni finom és messze nem lowcarb), vagy iszom egy pohár üdítőt. Annyi szerencsém van, hogy ételallergia híján nincs fizikai tünetem. Szinte elenyésző mennyiségben eszem „szart” (elnézést a trágár kifejezésért. Unokaöcsém olyan velősen egy mondatba foglalta az ő és az én életmódomat, hogy azóta heti szinten használjuk így a kajálásunk kifejezését, a felesleges kínálás, tukmálás visszautasítását: „Nem eszem szart”). De nem a szerves része az új életemnek és másnap már fogom a kis konyhai mérlegemet és tervezem az étkezéseimet.

Tartható? Tarható. Változatos? Változatos. Finom? Finom. Fellángolás? Életforma.

Tudod mi az egészben a legjobb? Hiteles orvos leszek. Ott fogok ülni veled szemben és tudunk olyan dolgokról beszélgetni, amik valósak, amiket én is képviselek. Már csak le kéne valahogy diplomázni. 😀

Forevörkriszmösztájm,
Egy remélehetőleg most már tényeg leendő endokrinológus.

U.I. Köszönöm nektek, akik támogatnak, akikre utalhattam a szövegben! Tudjátok kik vagytok, nem sorollak fel titeket. Lusta vagyok hozzá. Még mindig. 😛