cukormentes limonádé recept

cukormentes limonádé recept

Amikor egy kis időre abbahagytam a kávéivást, berobbant az életembe a zöld tea. Tulajdonképpen ennek köszönhettem, hogy megtanultam végre “helyesen inni”: nem vártam meg, amíg szomjas lettem, hanem folyamatosan döntöttem magamba fogyasztottam folyadékot a nap során. Azt hiszem zöld teával könnyebben ment ez, mintha sima vízzel próbálkoztam volna, a csapvízre valahogy nehezebben fanyalodik rá az ember, ha nem szomjas.

Annyira megszerettem a teát és a hozzá tartozó rituálét, hogy azóta télen-nyáron minden nap megiszok legalább 4-5 csészével. A baj csak az, hogy a csészéim félliteresek és ezáltal valószínűleg (enyhén szólva) túllépem a vashiányosoknak javasolt, zöld teára vonatkozó beviteli értéket. Emellett ráadásul a napokban beköszöntött fülledt meleg és a gőzölgő tea is eléggé taszítják egymást még az én szememben is, úgyhogy amikor este kiszabadultam az irodai légkondik védőburkából, égető szükséggé nőtte ki magát az addig pislákoló vágy egy finom, cukormentes limonádé után.

Egy szó mint száz, kísérletezni kezdtem különféle receptekkel és édesítőszerekkel, ám végül rájöttem, hogy számomra tökéletesen elég az is, ha szódával és jéggel elkeverek néhány friss gyümölcsöt és fűszert, nem kell mindig flancolni (habár hajlamos vagyok rá, ha ételről van szó). Mostanában ezek a kombinációk fogytak leginkább itthon:

Fűszeres limonádé

 cukormentes limonádé recept

szóda ❅ jég ❅ citrom ❅ gyömbér ❅ menta ❅ bazsalikom

Sajnos nem volt itthon lime, pedig szívem szerint azt is tettem volna bele. Mindenesetre így is finom lett, ennek van talán a legfrissítőbb íze.

Szedres limonádé

 cukormentes limonádé recept

víz ❅ szóda ❅ jég ❅ fagyasztott szeder ❅ citrom ❅ menta

Miközben a gyümölcsök szép lassan kiolvadnak, egyre jobban érezhetővé válik az ízük, és megfestik a víz színét is, ami percről percre szebb lesz.

Ezt és az ehhez hasonló gyümölcsös variációkat még érzékeny gyomrúak és refluxosok is bátran fogyaszthatják, nekik természetesen érdemes a szóda és a citrom mennyiségét mérsékelni.

Epres limonádé

 limonádé recept

szóda ❅ jég ❅ eper ❅ citrom ❅ bazsalikom ❅ menta

Jelenleg ez a cukormentes limonádé vezeti nálam a ranglistát, az eper és a bazsalikom remekül harmonizál egymással, a többi pedig már csak hab a tortán.

Nektek mi a kedvenc kombinációtok?

 

Kapcsolódó bejegyzések



1 thought on “cukormentes limonádé recept”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.