a hét könyve: szívjószág

a hét könyve: szívjószág

Mielőtt szóba kerülne a Szívjószág, be kell vallanom valamit. Amikor elkezdtük ezt a blogot, az volt minden vágyam, hogy ételekről, könyvekről és esetleg az általam tanult dolgokról írhassak. Azóta több mint három hónap telt el és könyvekről még egy sort sem írtam. Az az igazság, hogy félek. Mindig is rajongtam az olvasásért – ez egy régre nyúló, szenvedélyes szerelem, ami az évek előrehaladtával egyre csak erősödött. Számomra minden könyv alámerülést jelentett egy teljesen új világba, kulcsot egy olyan ajtóhoz, ami mögött bármi történhet épp. Mégis amikor megpróbáltam megosztani másokkal is az átélteket, valahogy nem jöttek számra a megfelelő szavak. Akármennyire igyekeztem is pontosan átadni a mondandómat, hiányosnak és tökéletlennek tűnt. Átlagosnak. Még számtalan egyetemi irodalmi kurzus után is úgy éreztem, hogy amit nyújtani tudok, az egyenlő a teljes kudarccal.

Úgyhogy most itt az idő, hogy szembenézzek a félelmeimmel és írjak egy ismertetőt a Nobel-díjas Herta Müller Szívjószág című művéről, méghozzá olyat, ami nem próbál meg többnek látszani annál, mint ami. Csupán egy szubjektív benyomás, semmi flanc, semmi elmés értekezés. Mert nem muszáj mindig tökéletességre törekedni, hiszen az megnyomoríthat, és az erről való lemondást nekem is gyakorolnom kell. Ezért az a tervem, hogy ezentúl megjelenik majd hetente egy könyvajánló cikk itt a blogon. Helló, félelmek 😉

Cselekmény

A történet a második világháború utáni időkben, Ceaușescu Romániájában játszódik, ahol soron követhetjük négy egyetemista diák csendes küzdelmét a rendszer ellen. A regény hűen bemutatja, hogy milyen lehetett egy határtalanul szigorú, kommunista diktatúrában élni azoknak, akiket a titkos rendőrség, a Securitate, ellenségnek titulált. Egy olyan világban, ahol minden második ember besúgó volt, a szökés szinte mindig egyenlő a biztos halállal, a rendőrség pedig minden lehetséges eszközzel pokollá tehette bárki életét.

A rnégy főhős akkor találkozik először, amikor a kollégiumukban egy lány öngyilkosságot követ el és egyikük megtalálja a halott naplóját. Ettől kezdve összejárnak négyen, hogy felolvassanak a naplóból, illetve más, tiltott könyvekből és megpróbálják együtt feldolgozni a körülöttük lévő világot. Ám ezek a beszélgetések gyanússá válnak a Securitate számára, ezért kezdetét veszi egy olyan játék, amiben a diákok csak veszíteni tudnak. A rendőrség mindent bevet: kihallgatja, követi és megfenyegeti őket, napról napra egyre lehetetlenebbé téve mindegyikük életét. Évek múltával aztán nem marad semelyiküknek sem ereje hősies tettekhez, lassan elárulják magukat és egymást is. Egyértelművé válik, hogy egy ilyen világban csak az nyerhet, aki nyílt és boldog szívvel tud az elnyomók előtt térdelni, vagy az, aki feladja és meghal. A mesélő meg tud ugyan szökni az országból, de súlyos árat fizet érte.

Szívjószág és a nyelv, ami nyomot hagy

Habár a történet már önmagában is képes a székhez szögezni, mégis a regény nyelvezete volt az, ami igazán megfogott. Szinte minden egyes mondat olyan, mint egy vers rejtvényekbe öltöztetve, ami miatt az olvasónak állandóan meg kell állnia, hogy képes legyen felfogni a lehetséges értelmezések összes síkját, amit egy-egy bekezdés magába foglal. Miközben a szavak egy külön dallamot játszanak.

Még sosem éltem át ehhez foghatót egy könyv kapcsán. Kicsit hasonlít az érzés arra, amikor először olvastam bele a Lolitába Vladimir Nabokovtól, bár ott a nyelv “mindössze” elkápráztatott. A Szívjószág más. A mondatok ebben a regényben olyanok, mint helyváltoztató utak, amik veszélyes világokba vezetik a rajtuk haladót, és az olvasó dolga az, hogy minden egyes alkalommal kitalálja, hogy a látszat ellenére épp most hova vezetnek valójában.

Hadd mutassak meg néhányat a kedvenceim közül:

“Szánkban a szavakkal ugyanannyit taposunk szét, mint lábunkkal a fűben. De a hallgatással is.”

“Mivel féltünk, naponta találkoztunk, Edgar, Kurt, Georg és én. Együtt ültünk az asztalnál, de a félelem, amit odavittünk, mindegyikünk fejében ugyanolyan egyedül maradt. Sokat nevettünk, hogy eldugjuk egymás elől. Csakhogy a félelem kicsúszott a markunkból. Ha az arcot és a hangot sikerül eltompítani és utalni, akkor az ujjunk hegyén bukkan elő. A bőrünkön kívül is megél, letelepszik mellettünk, látszik a tárgyakon, amelyek körülvesznek.”

“A betegségük érezte meg, mennyire szeretjük ezt a szót: eloldozás.”

“Nem tudtam olyan vesszőt írni, ami egyszerre hallgat és ordít.Túl vastagra sikerült.”

“Ha hallgatunk, kellemetlenné válunk, mondta Edgar, ha beszélünk, nevetségessé.”

“Edgar, Kurt, Georg és én együtt néztük a bádogbárányok és a fadinnyék proletariátusát, ahogy jöttek-mentek a műszakok rendje szerint, és közben arról beszéltünk, hogyan jöttünk el otthonról. (…) Fejben eljöttünk hazulról, de a lábunk csak egy másik falu porát tapodja. A diktatúrában nem létezhetnek városok, mert minden kicsi, amire őrség vigyáz.”

 



3 thoughts on “a hét könyve: szívjószág”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.