hedonizmus másképp

Tag: értékelés

ezt tapasztaltuk ételérzékenyként Németországban

ezt tapasztaltuk ételérzékenyként Németországban

Nemrég megígértem a Facebookon, hogy beszámolok a németországi utunkról – különös tekintettel a diétás választékra – a tavalyi Ausztriáról szóló bejegyzés mintájára. Bevallom, nagyon nehezen kezdtem neki ennek a posztnak, mert rengeteg benyomás ért, amiket nem volt egyszerű átlátható formába önteni, majd mások számára is […]

Vegabudapest, avagy a vegák nem azok, akiknek hittük őket

Vegabudapest, avagy a vegák nem azok, akiknek hittük őket

Már percek óta ülök itt a gép előtt és azon gondolkozom, hogy minek nevezzem, hova soroljam be a Vegabudapest című könyvet. Hogyan kategorizálhat az ember egy írást, amiben ennyi minden kapott helyet? Egyszerre tartalmas interjúkötet színes egyéniségekkel, kortárs vega recepttár és izgalmas, nagyon személyes étteremajánló […]

anti-határidőnapló, amivel a fogadalmak tényleg teljesülhetnek

anti-határidőnapló, amivel a fogadalmak tényleg teljesülhetnek

Pár hete beszámoltam nektek a slow living mozgalommal való találkozásomról és arról, hogy milyen hatással volt ez az életemre. Miután kitettem a cikket, Iza, a 160 gramm blog szerzője felhívta a figyelmemet arra, hogy érdemes lehet egy pillantást vetnem a Slow Budapest oldalára, rendezvényeire és az általuk megjelentetett anti-határidőnapló nevű termékre. Ez utóbbit némi cinizmussal szemléltem, mert nem tudtam elképzelni, hogy hogyan segítheti pont egy határidőnapló a lelassulást, vagy a elfogyni nem akaró feladatok elengedését. Bevallom, arra gondoltam, hogy az “anti-” előtag csak egy jól csengő megnevezés, ami maximum néhány elmés idézetet takar egy klasszikus határidőnapló oldalai közé biggyesztve. Különben is, kinek van még türelme egy offline határidőnapló cipeléséhez és töltögetéséhez, amikor csupán néhány kattintással remek naptárakat tudunk elérni, méghozzá bárhonnan? 

Talán mondanom sem kell, hogy egyrészt van még mit csiszolni a slow living hozzáállásomon, illetve talán az sem meglepő, hogy akkorát tévedtem az anti-határidőnapló hasznosságát illetően, mint ide Nagykáta Kiruna (Nagykáta csak 60 kilométer). Szóval elég nagyot. Akkorát, hogy most tűkön ülve várom január elsejét, hogy végre nekiláthassak az anti-határidőnapló kitöltésének. Igen, ezt ki kell és lehet tölteni, sokkal közelebb áll tehát a méltán közkedvelt bullet journalokhoz és naplókhoz, mint az időpontok listázására szolgáló könyvecskékhez. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején.

Minőség és kinézet

A külsejét tekintve kétszer háromfajta napló közül válogathatunk. Vannak kis méretű (A/6-os) és nagyobb fajta (A/5-ös) kiadványok, mindkét esetben háromféle borítóval – ezen a ponton a legtöbb érdeklődőben felmerülhet a kérdés, hogy vajon belül is különböznek-e, de a válasz szerencsére nem. Bármelyik borító vagy méret mellett teszi le a voksát az ember, a tartalom ugyanaz marad.

anti-határidőnapló értékelés | www.thepuur.com #slowbudapest #slowliving #antihatáridőnapló #stressz

Súlyukat tekintve átlagos határidőnapló-nehézségűek a kiadványok, a méretüknek köszönhetően pedig könnyen beférnek a női táskákba, laptoptáskákba is. A borítók anyaga keményebb kartonpapír, ami gondolom viszonylag jól bírja az egész éves használatot – bár ez nyilván sokban függ az egyéni szokásoktól. Számomra nagyon szimpatikus volt az az információ, amit a könyv végén olvashatunk, miszerint az újrapapírra nyomott anti-határidőnapló gyártása során a környezetbarát technológiának köszönhetően 17 fát kíméltek meg a kivágástól. 🙂 

A hátlap belsején egy kis fakkban apró matricákat találtam, amiken különböző szimbólumok (torta, tea, szív, szendvics, ajándék, stb.) láthatóak. Gondolom ezekkel lehet jelölni a jeles eseményeket, vagy feldobni az egyhangúbb lapokat.

A tartalomról

“A mindennapos rohanás miatt elfeledkezünk a legfontosabb dologról, az életünkről és annak megéléséről. A határidők és a túlhajszolt életmód az évvége felé közeledve még inkább megvisel minket és csak arra várunk, hogy túl legyünk az ünnepeken és pihenhessünk egyet az újév előtt és aztán ismét kezdődik minden elölről. A Slow Budapest idén harmadik alkalommal állította össze az anti-határidőnaplót, ami segít a mindennapi kihívások mellett visszavezetni minket az értékes időtöltéshez.” – Slow Budapest csapata

Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Már az első oldalon belevágunk a lecsóba, ugyanis ott van hely arra, hogy meghatározzuk, mit kívánunk magunknak 2017-re. Erre egy oldalunk van, de ez csak a bemelegítés, ami segít hangulatba kerülni, illetve ezáltal tudunk majd az általános céloktól a konkrét feladatokig haladni (ld. később). A második lapon egy jópofa megoldást láthatunk: a nevünk, telefonszámunk és e-mail címünk megadásával, illetve egy fagyi/kávé ígéretével biztosíthatjuk, hogy ha elvesztenénk a példányunkat, az újra visszakerüljön hozzánk.

A következő oldalakon jön a tényleges munka: bizony, nekünk kell gondolkozni és dolgozni a naplóval, méghozzá keményen. Ezen a ponton jön rá az ember először, hogy mennyire más ez az anti-határidőnapló, mint eddig bármi, amivel dolga volt. Először egy bevezetőt olvashatunk arról, hogy miért lehet szükség napjainkban a lelassulásra és hogyan tud ebben segíteni a napló. Aztán lépésről lépésre haladva segít éves, havi és heti ún. slow célokat (pl. több séta, több olvasás, kevesebb internet, stb.) kitűzni – mindezt szuper tempóban, remek módszerekkel és elég sokrétűen megtámogatva. A havi (és heti) feladatlebontásnak köszönhetően ráébredhetünk arra, hogy a változás is egy lassú folyamat, így szoktatjuk magunkat a türelemhez és tudatossághoz.

Mivel mindenki magának szabhatja meg a céljait, az anti-határidőnapló mindenkinek mást jelent majd és másban segít, nem próbál általános normát meghatározni, tehát azt kapjuk tőle, amire nekünk az adott életszakaszunkban szükségünk van. A hónap elején kitűzött célt pedig a hónap végén saját magunknak kiértékeljük néhány kérdés segítségével.

anti-határidőnapló értékelés | www.thepuur.com #slowbudapest #slowliving #antihatáridőnapló #stressz

A célkitűzéseken túl a napló ösztönöz még az offline időtöltésre, az én-idő előnyben részesítésére, az eredményeink megünneplésére és értékelésére, a barátokkal való kapcsolattartásra, önmagunkkal szemben mutatott türelem gyakorlására és arra is, hogy megtanuljunk nemet mondani és felismerni azt, ha hálásak vagyunk valamiért. Emellett minden héten szezonális élelmiszerek sorakoznak fel a lapok sarkában, így afelől sem lehet kétségünk, hogy miből érdemes akkortájt ételt készíteni. Ezek apróságnak tűnhetnek mind, de ilyen apróságok segítik az új szokások kiépítését, vagy ahogy az anti-határidőnapló fogalmaz:

“A nagy változásokat látszólag jelentéktelen, kis lépések építik fel.”

Mire lehet jó egy anti-határidőnapló?

Tudom, tudom szép és nagy szavakat használtam, de ideje valamennyi konkrétumot is letenni az asztalra, nem igaz? Mivel még nem kezdtem el használni, ezért csak a teóriámat tudom megosztani veletek, de talán az is hasznos lehet, szóval íme: az anti-határidőnapló egy nagyon hatékony eszköz lehet azoknak, akik…

  • eddig minden újév kezdetén fogadalmat tettek az életük megváltoztatására, de valamiért sosem úgy sikerült végül a projekt, ahogy szerették volna
  • szeretnék jobban megélni a jelent, nem csak rohanni maguk és az élet után, de nem tudják pontosan, hogy miként lássanak hozzá vagy, hogy hogyan vegyék rá magukat arra, hogy rendszeresen foglalkozzanak a témával
  • már tapasztaltabbak a slow living gyakorlatba ültetését illetően, és szeretnének még jobban elmélyedni a témában
  • állandóan őrlődnek a múlt miatt, szoronganak a jövőn, vagy “csak” egyszerűen merő stressz jellemzi a mindennapjaikat és szeretnének megszabadulni azoktól a rossz szokásoktól, amik erősítik ezt az életükben
  • szeretik az offline határidőnaplókat

Én pár hete még úgy álltam hozzá, hogy nem fogok célokat kitűzni vagy fogadalmakat tenni 2017-re, mivel eddig minden ehhez hasonló próbálkozásom meghiúsult. De ezt a kiadványt átlapozva újra feltámadt bennem a lelkesedés, ráadásul most már azt is látom, hogy mit rontottam el az elmúlt években. Az anti-határidőnapló rávilágított arra, hogy ha szeretnék elérni valamit, akkor azon nap mint nap dolgoznom kell, méghozzá úgy, hogy aprólékos, hetekre és hónapokra lebontott tervet készítek az eléréséhez, amit aztán rendszeresen kiértékelek. Ezen felül pedig annyi minden másra is megtaníthat ez a könyv (ld. határok betartatása, hála megélése, türelem, stb.), hogy nincs kétségem afelől: több legyet ütök majd egy csapásra a használatával. Már csak arra kell figyelnem, hogy rendszeresen elővegyem. 🙂

anti-határidőnapló értékelés | www.thepuur.com #slowbudapest #slowliving #antihatáridőnapló #stressz


A maximális korrektség érdekében meg akartam osztani veletek, hogy a bejegyzést a Slow Budapest támogatta egy recenziós példánnyal, ez viszont semmilyen szempontból nem befolyásolt – a fent olvasható írás a saját véleményemet tükrözi.

vegán reggeli szakácskönyv: egy húsevő véleménye

vegán reggeli szakácskönyv: egy húsevő véleménye

Habár a blogon szereplő receptek nagy része vegán, én nem vagyok az. Tulajdonképpen “csak” két dolog választ el a vegán étrendtől: a tengeri herkentyűk, illetve a máj, április óta pedig folyamatosan eszembe jut, hogy mi lenne ha, végleg elhagynám a húst – de ez egy […]

kedvenc gasztroblogok listája, diétabarát kiadás

kedvenc gasztroblogok listája, diétabarát kiadás

Már a blog indulása óta terveztem, hogy összeállítom a kedvenc gasztroblogok toplistáját. Eleinte azonban úgy gondoltam, hogy várok pár hónapot, hátha addig felfedezek egy csomó – számomra új – mindenmentes és szuper oldalt, amik remekül kiegészíthetik a már meglévő kedvenceim listáját. Nagy meglepetésemre nem így lett. Rengeteg új gasztroblogot […]

ilyen érzés kipipálni egy pontot a bakancslistádon

ilyen érzés kipipálni egy pontot a bakancslistádon

Néhányan talán emlékeztek arra a listára, amit pár hete állítottam össze azokról a céljaimról, amiket 30 éves korom előtt mindenképp el szeretnék érni. Rengeteg biztató és pozitív hozzászólás érkezett erre a posztra, és volt egy-két egészen meglepő reakció is: az egyik barátnőm például rögtön tippeket is adott, hogy mibe hol és hogyan érdemes belevágni, a kedves férjura pedig még a gitárját is kölcsönadta néhány hétre! 🙂 Tehát szépen halad a projekt, mondanom se kell, milyen nagyszerű érzés, amikor kihúzhatok egy pontot a listáról. Egyértelmű, hogy erről az élményről márpedig beszélni kell, hátha a pozitív példa még több embert sarkall majd az álmai elérésére.

Ma ráadásul egy igazán különleges bejegyzés következik, sor kerül az első vendégposztra a blog életében! A szerző pedig nem más, mint Radó Ancsi, rutinos szövegíró, elkötelezett kutya- és Red Hot Chili Peppers-rajongó, hatalmas türelemmel rendelkező barát, aki még attól se rettent meg, hogy pár napra vendégül lásson egyszerre ötünket. De ez már egy másik történet. Ma Ancsi szívvel-lélekkel, Red Hot Chili Peppers koncert utáni delíriumban írt beszámolóját olvashatjuk arról, hogy milyen érzés is az valójában, ha az embernek valóra válik egy hatalmas álma, amire több, mint 10 évet várt. Amikor először olvastam a szöveget, eszembe jutottak azok a langyos, késő nyári éjszakák, tizenéves szárnypróbálgatások, nyaralás a Balaton partján, amikor a csillagokra nézve azt éreztem, hogy előttem az élet, bármire képes vagyok és örökké élhetünk. Köszönöm, Ancsi! Nem is húzom tovább az időt, íme:

Red Hot Chili Peppers élménybeszámoló, avagy kétnapos bérletet kellett volna váltani

Sometimes I feel like I don’t have a partner, sometimes I feel like my only friend is the city I live in the city of angels… Aznap nem Los Angeles, hanem Budapest volt az angyalok városa, mert itt zenélt a Red Hot Chili Peppers.

Szóval a Chili koncert. Legalább 10 éve, gimi óta álmodoztunk a lányokkal, hátha jönnek Szigetre, hátha beugranak Budapestre, de hiába vártunk. És most végre! Nem volt kérdés, hogy ott kellett lennem. Milyen volt?

Standing in line to see the show tonight and there is a light on, heavy glow

By the way, volt előzenekar is. Pörgős, aranyos, lelkes. De hát érdekelt valaha embert az előzenekar? Na, engem sem.

Közben a Sportarénába áramlanak az emberek, fiatalok, családosok, nagypapa nagymamával, rockerek és RHCP pólosok, kockák és tip-top csajok. Izgatott várakozás, néhányan félve kifutnak még a mosdóba, nehogy lemaradjanak az első pillanatokról. Sörbeszerzés, fényképező lencséjének alapos törölgetése, integetés a többieknek, akik állóhelyről hallgatják majd, aztán vigyázz, kész, tűz.

És színpadra lép a zenekar. Semmi drámai hatás, semmi flanc. Színes fényjáték a fejük fölött, kivetítő mögöttük meg ők, a hozzájuk nőtt hangszereikkel. Megszólalnak tökéletesen, iszonyú dögösen. Egy kis bemelegítő virtuóz zenélgetés, amitől máris ugrálnék, ha a rendezők nem szólnának rá a közönségre, hogy üljön vissza mindenki a székébe. Székbe! Hogy lehet egy ilyen koncertet bírni ülve?! A By the way-en már az örömkönnyek folynak az arcomon, és úgy érzem magam, mint hiperaktív gyerek az iskolában.

How long, how long will I slide, seperate my side…

Kiénekelni a kamaszkor bánatait emlékezetből és a jelen fájdalmait szívből ezekkel a dalokkal, amiket még mindig nem tudtam megunni. Nem, még a Californication-t sem. Amúgy, csak én éneklem mindig azt, hogy „csóró population?” 🙂

With the birds I share this lonely view

Az ülőhelyemről rálátok a színpadra, elképesztő, milyen táncokat nyomnak le a gitárosok. A basszus jóval vadabban és kiemelkedőbben szól élőben, mint CD-ről.

Egy kicsit szomorkodtam a koncert előtt, hogy már nem láthatom a zenekart a kimondhatatlan nevű John Frusciante-val, de ott már eszembe sem jutott, mert annyira tökéletesen szóltak együtt. Anthony úgy néz ki póló nélkül, mikrofonnal a szája előtt minden pillanatban, mint egy profi fotósorozat. Ezt nem úgy értem, hogy „hű, olyan jó pasi”, hanem számomra annyira egyedi, megkapó a személyisége, a hangja és a külseje összessége, hogy sokáig tudom nézni. Plusz, a foltvarrásos gyatyájú Flea színpadi bohócként állatkodta végig a koncertet, ha esetelg a zene nem lett volna elég a népnek, ő gondoskodott a cirkuszról.

Music the great communicator

Ahhoz képest, hogy a dalszövegeik nagy százaléka cseng össze a klasszikus magyar versről alkotott sztereotípiával, azaz magányról, fájdalomról vagy épp öngyilkosságról szól, a koncert üzenete sokkal pozitívabb volt. Sőt, egyenesen életerőt és szeretet közvetített számomra. Utóbbi nyálasnak hangozhat egy rockzenekartól (ne menjünk bele a múfajok részleteibe, mert az feleseleges sznobság), de ők teljes mellszélleséggel vállalták. És aki ilyen penge zenével kommunikálja ezt az üzenetet, az egyszerűen hiteles.

Ja, hadd köszönjem meg innen is nekik, hogy nem durrogtatták az oly divatos „Hello, fuckin’ Budapest, let’s fuckin’ rock” típusú keménykedő szövegeket. De hát, mivel az RHCP-nek nem 3-4, hanem 20-30 slágere van, és ezeket a klasszikusokat olyan energiával játsszák ezredszerre is, mint fiatalon és bohón, így semmi szükségük a keménykedésre.

A koncert egyébként elvileg lemezbemutató is volt, játszottak is pár számot a The Getaway-ről. Ezek élőben tényleg jók, az albumon nekem laposak voltak. Nagy slágerfaktort én nem látok szinte egyik új dalban sem, de nem húzta le a bulit az új számok sora, mert ezeket még nagyobb zúzással és lelkesen mutatták be a közönségnek, mint a klasszikusokat. Nem nyafogok többet a korlátozott szabadságom miatt, de egy biztos: soha többet ülőhely!

Mit tesz velem egy ilyen koncert?

Néha elkapok egy ilyen koncertet, mint a Chilié. Én igazán nem értek a zenéhez, de mikor egy bizonyos színvonal feletti koncerten vagyok, megváltozik a gondolkodásom. Először egy Marcus Miller koncerten éltem meg ezt. Nem találtam szavakat a zenére, pedig óriási hatással volt rám, és akkor rájöttem, hogy nem a nyelv keretein belül gondolkodtam róla. Ilyenkor fogalmak és nyelv helyett dallamban, ritmusban, érzésben, benyomásban, mozgásban gondolkodom. Ez annyira átmozgatja az agyamat, hogy fizikailag érzem. Székentáncolás, ülveugrálás kimaxolva. 

Van ennek az élménynek neve? Vajon érezte ezt más is? Remélem, mert tengernyi energiával tölt fel. Az RHCP koncert úgy két hónapra lesz elég! Lesz valami novembernen? 🙂 Give it away, give it away now!

Red Hot Chili Peppers koncert margójára | www.thepuur.com

Radó Ancsi