Címke: személyes

7+1 romantikus film, ami (titokban) a pasiknak is tetszik

7+1 romantikus film, ami (titokban) a pasiknak is tetszik

Nagyon szerencsés vagyok, mert nálunk a filmválasztás nem téma. Ha bármilyen módon kifejezem, hogy mit szeretnék nézni (például kéréssel, kitörő lelkesedéssel vagy a film cselekményének szenvedélyes felvázolásával), akkor általában azt nézzük, amit kiválasztottam magunknak. De ettől függetlenül én sem szeretem, ha a nézőpartnerem unatkozik – […]

ezt tapasztaltuk ételérzékenyként Németországban

ezt tapasztaltuk ételérzékenyként Németországban

Nemrég megígértem a Facebookon, hogy beszámolok a németországi utunkról – különös tekintettel a diétás választékra – a tavalyi Ausztriáról szóló bejegyzés mintájára. Bevallom, nagyon nehezen kezdtem neki ennek a posztnak, mert rengeteg benyomás ért, amiket nem volt egyszerű átlátható formába önteni, majd mások számára is […]

interjú Máté Noémivel: IR, mióma, ételérzékenység és életöröm

interjú Máté Noémivel: IR, mióma, ételérzékenység és életöröm

Jó pár hónapja figyelemmel követem Máté Noémi munkásságát, egyrészt mert már régóta ki szerettem volna próbálni az Aviva tornát és érdekel a hatásmechanizmusa, másrészt feltűnt, hogy Noémi is hasonló diéta szerint étkezik, mint én. Furcsálltam a dolgot, naivan azt feltételeztem, hogy azok, akik napi szinten annyit mozognak, mint Noémi, nem szorulnak semmiféle diétára. Hiszen biztos kicsattannak az egészségtől. Természetesen sokkal összetetteb az emberi szervezet, rengeteg tényező befolyásolja a mozgáson kívül az egészségügyi állapotunkat, mai interjúalanyunk is élő példa erre.

A Noémivel folytatott beszélgetésből megtudhatjátok, hogy ő hogyan és miért változtatott a régebbi (kevésbé egészséges) életmódján, miért kell 160 grammos és mindenfélétől mentes diétát követnie, ahogy azt is, hogy a lelki egyensúly hiánya milyen hatással volt és van az ételérzékenységeire és az inzulinrezisztanciájára.

Fogadjátok szeretettel. 🙂

Mindig az életed része volt a mozgás? Hogyan lettél tréner, majd postnatal tréner?

Nincs túl különleges sztorim a mozgással kapcsolatban, sosem voltam nagy sportoló, nem jártam gyerekként hatmillió különböző edzésre. Középiskolás koromban pedig elkezdett zavarni a fenekem mérete és bumm, nekiálltam tornázni. Aztán függő lettem. Egyetemen pedig teljesen kiborultam (nappali + munka), kábé ott tartottam, hogy választhatok, vagy Xanax vagy edzés. Úgyhogy az edzés a mindennapok része lett.

Ezután pedig elkezdtem dolgozni, helló, ülőmunka, helló, derékfájás. Következő lépésként pedig csoportos gerinctréning órákra kezdtem el járni és itt jött az ötlet, hogy én bizony gerinctréninget fogok tartani. És így is lett. A gerinctréningre többször betévedtek kismamák, akik a baba után is visszavágytak, így kezdtem el a szülés utáni témában is művelődni. És ezután pedig csak a megfelelő helyen voltam a megfelelő időben. Pont jó időben találkoztam a megfelelő edzőkkel, edző és nem edző barátnőimnek gyerekei születtek és sokat elmélkedtünk a témában. Aztán a sok olvasgatás után továbbképzésre is elmentem. Aztán a következőre, és így tovább.

Máté Noémi, interjú | #thepuur #matenoemi #pilates #aviva

Azt hiszem, az motivál a legjobban, ha látom másokon a fejlődést. Az anyukák arcán az öröm, hogy „na, végre valaki megérti, mi a helyzet”. Értékelik, hogy nem kérek lehetetlent és kérdezés nélkül megmondom, hogy mi, hol fáj nekik és most akkor erre kell dolgozni. 🙂

Az egészséges életmód nálad nem merül ki a rendszeres sportban, az étkezésed is kiemelt szerephez jut. Mióta diétázol?

Ha kibővítem a diéta szót és beleveszem mondjuk a hülye fogyókúrámat is, akkor úgy 15 éves korom óta. Nagyjából a tinédzser évek végére azért letisztult a mindenből mértékkel, minél több egészséges alapanyagokkal alapelv. Szerencsére anyukám eleve bevezetett minket az egészségesebb alapanyagok világába (emlékszem, 15 éve még ufóként néztek rám, amikor a hajdina szót kimondtam, pedig nálunk rendszeres étel volt az asztalon).

Tehát éldegéltem boldogan az egészséges(nek gondolt) étkezésemmel, aztán 2008-ban kiderült, hogy IR-em van, akkor megint lett egy kis szigorítás. Nagyjából ebben az időben lett egy szuper kis miómám, ami miatt az Aviva tornához elkeveredtem, ahol a vegán étkezést (najó, azon belül is a lúgosító étkezést) ajánlották, úgyhogy ezzel is próbálkoztam. Számomra a vegán étkezés nem tartható 100%-ban, egyszerűen nem működöm úgy, akármennyire is ügyesen-okosan válogatom össze az ételeket, de sokkal-sokkal több növényi étkezésem van, mint régen.

Ezután pár évvel jött az az időszak, hogy semmi sem volt jó, a szomszéd evett és én puffadtam tőle, úgyhogy jöttek az ételintolerancia vizsgálatok. Búza, tej (laktóz és tejfehérje is, nehogy unalmas legyen) meg egy-két olyan dolog, amit szerencsére amúgy sem szeretek.

Volt egy kör, amikor a megbolondulásig próbáltam tökéletesen étkezni, hogy minden hülye nyavalyámnak megfeleljek. Meg az alternatív megközelítéseket figyelembe venni. Tényleg volt időszak, amikor úgy éreztem, hogy feladom, eszem a főtt rizst főtt répával, mert attól legalább nincs bajom. Szerencsére azért sikerült megtalálni azt a verziót, ami nálam működik. Ettől függetlenül időnként vannak jobb és rosszabb periódusok, van, amikor hiperboldog és elégedett vagyok a kajálásommal, aztán jönnek a nemtudommitegyek napok.

Máté Noémivel készítettünk interjút | #thepuur #matenoemi #pilates #aviva

Egy új életmódra való átállás szinte mindenkit megvisel eleinte. Te hogy élted meg kezdetben a változást és hogy éled meg most a diétádat?

Amikor először próbálkoztam a 160 grammos diétával totálisan kiborultam, hogy mennyi kötöttség, mennyi mindenre kell figyelni. Aztán pár évvel később, amikor jött az, hogy mindezt oldjam meg tejmentesen, tojásmentesen, hús- és gluténmentesen, kicsit kinevettem a régi önmagamat, hiszen visszanézve már nem is tűnt olyan nehéznek. 😀

Szerencsére ebben a kérdésben sosem érdekelt mások véleménye (van, amiben brutális megfelelési kényszerem van, de kajálásban mások felé egyáltalán nincs). Cserébe bevállalom, ha olyat eszem, amit nem kellene, az soha sem más hibája, 100%-ban én vagyok felelős saját magamért.

Szenvedtem egy ideig a diéta betartásával, amíg fel nem ismertem, hogy mindent személyre lehet szabni és egy kicsit igazítani. Most már ez nem annyira nagy probléma, nem vállaltam, hogy olyan diétát csinálok, aminek minden perce szenvedés.

Szerencsére sikerült arra is rájönnöm az évek során, hogy az ételintoleranciám sem igazi, fizikai eredetű ételintolerancia, hanem nagyrészt lelki eredetű, így amikor fejben rendben vagyok, a diétázást sem kell véresen komolyan venni. Amikor baj van fejben, akkor 100000%-ig követnem kell mindent (ez úgy 2-3 évente előjön), olyankor a „nyomokban tejet tartalmaz” témától is fáj a gyomrom, de egyébként bőven elég, ha a régi alapelvemet követem: 80%-ban egészséges, 20%-ban kilengést engedélyező étrend.

Nagyon motiváló ez a tudatosság, ami kitűnik a soraidból, látszik, hogy a fenntarthatóan egészséges életmódra törekszel. Olyanra, amit hosszabb távon is lehet csinálni. Eddig milyen hatásai vannak a diétázásnak?

Első körben az volt a legnagyobb hatása, hogy a Kraken elköltözött az életemből. Az IR-es tünetek közül nálam a legintenzívebb a brutális falásroham volt és hogy nagyon ingerült voltam, amikor nem kaptam enni, ilyenkor tényleg úgy éreztem, hogy meg tudnám ütni azokat az embereket, akik megakadályoznak abban, hogy nekem most kajaszünetem legyen. Ezen kívül én nagyon rossz alvó voltam és folyton hányingerem volt. Most pedig egész éjjel jár az ablakom alatt a villamos, kocsmákból örömittas fiúk-lányok jönnek énekelve és én vígan átalszom az éjszakát.

Máté Noémi interjú | #thepuur #matenoemi #pilates #aviva

Az sem egy rossz dolog, ha nem kérdezik meg tőlem, hogy babát várok-e, mert annyira fel tudok puffadni, hogy ilyen is volt már nem egyszer. Nem mókás. Például ezeket is el tudom kerülni, ha betartom a diétát. És még a hasam sem fáj.

Persze voltak köztes időszakok is, amikor a diétázós próbálkozásoknak mindenféle mellékhatása lett, de ez csak amiatt történt, mert hagytam magam meggyőzni, hogy valami jó lesz nekem, hiába éreztem úgy, hogy az nem az én világom. Most már nem hagyom magam beleerőszakolni egy étkezési sémába sem. Már ésszel étkezem.

Egyértelműen kitűnik abból, amit mondasz, hogy a lelki egyensúly megtartása számodra létkérdés. Milyen stresszkezelési technikákat követsz?

Változó. Az a vicces, hogy mindig kicsit másra van szüksége a testemnek. De az első és legfontosabb, az a testmozgás, anélkül egyszerűen nem működöm. Volt idő, amikor a pörgős, minden szuszt kihajtós edzések kapcsoltak ki, csak azzal tudtam levezetni a stresszt. Aztán jött a jógás korszak. A jóga – és itt említeném a Pilatest is – megtanított kicsit jobban együttműködni a testemmel, hogy normális tempóban lélegezzek, mozogjak.

Egyetem alatt pedig megismerkedtem az autogén tréninggel, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy elvezetett ehhez a módszerhez. Előtte képes voltam kiborulni azon, hogy jajjelkésem, jajjelkésem, miközben mindig 20-30 perccel korábban odaértem valahova. Szerencsére ez elmúlt. A mai napig elő tudom venni az AT-t és kicsit lenyugtatni magam a legbénább helyzetekben is.

Ezen kívül fontosnak tartom, hogy legyen kivel beszélgetni. Néha a barátaim elegendőek, néha pártatlan fél kell ehhez. Bátran vállalom, hogy az én ép elmémért együtt felelősek a barátaim, az edzés, időnként a pszichológus és a kineziológus. Mikor mire van szükség. Ja, meg a masszázs! Semmi sem kapcsol ki úgy, mint egy masszázs! Testnek és léleknek is szüksége van masszázsra.

Igyekszem mindig odafigyelni, hogy legyen valami stresszmentesítés az életemben, mert a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mennyire negatív hatása van annak ha túlhajtjuk magunkat (két és fél évet húztam le heti 80-90 óra munkával, lett is jó is mellékvese kimerülésem – ami persze megint extra diétát igényel, csak hogy ne legyen egyszerű az élet) és nem foglakozunk eleget a pihenéssel. Illetve nem is csak a pihenéssel kell foglalkozni, hanem azokkal a dolgokkal is, amiket nem tudunk megváltoztatni, meg kell tanulni helyesen feldolgozni azokat. Mert azt viszont meg lehet változtatni, hogy hogyan reagálunk ezekre.

Máté Noémivel készítettünk interjút | #thepuur #matenoemi #pilates #aviva

Az IR-esek egyik legnagyobb ellensége a stressz – egyrészt a diétára is nehezebb figyelni ilyen esetben, de a hormonrendszerre is negatív hatással van. Aviva tornán nagyon sokan vesznek részt amiatt, mert stresszes az életük de nem foglalkoznak vele, csak amikor már masszív tünetek vannak (én is ugyanez voltam, nincs semmi ítélkezés kéremszépen). Ha sokat stresszelünk, a progeszteron termelés elégtelen lesz, borul az egyensúly, ciklusproblémák, IR, PCOS, ciszták, miómák alakulhatnak ki, pajzsmirigyről ne is beszéljünk. Először magamon vettem észre, hogy a stressz mennyit ront az IR-en, aztán a könyvekből megtanultam, hogy pontosan miért és hétről hétre látom az Aviva tanfolyamokon, hogy marhára nem vagyok egyedül ezzel és a könyvek írói sem csak légből kapott ötleteket írtak le.

A stresszkezelés fontos. Még a sajtnál is fontosabb. Sőt, talán a csokoládénál is.

Van kedvenc “mindenmentes” recepted?

Nem hiszem, hogy lenne egy kedvencem, mert mindig csapongok és mindenfélét kipróbálok, de az IR kompatibilis gyors zsömlédet rengetegszer megcsináltam már. Amióta az alapján sikerült egy értelmes ízű, nem morzsálódós zsömlét készítenem, azóta lettem rendszeres olvasótok. 🙂 Azt kell rólam tudni, hogy nem vagyok egy konyhatündér, nem is szeretek sütni-főzni, csak muszájból csinálom, mert amíg nincs pénzem személyi szakácsra, éhen halni pedig nem szeretnék, muszáj főznöm. Emellé van egy mindent odaégetős sütőm, úgyhogy hihetetlen boldog vagyok, amikor akad olyan recept, amit az én nagy tehetségem és a sütőm közös munkája sem tud tönkretenni 😀

 

Máté Noémi
Pilates-, LoveYourBelly és Aviva oktató, gerinctréner, online tréner

“nem elég vékony” – avagy a cikk, amit féltem kitenni

“nem elég vékony” – avagy a cikk, amit féltem kitenni

Szeretnék elmesélni egy olyan dolgot magamról, amiről a legtöbb ember a környezetemben mit sem sejt. Borzasztó félelmetes kiteregetni a szennyest, de hosszú tépelődés után arra jutottam, hogy a blog akkor lesz hiteles, ha megosztom veletek az életemnek ezt a részét is, hiszen gyökeresen kapcsolódik a diétához és – […]

nyílt levél egy orvostanhallgatótól saját magának, avagy a kifogások királynője végre lemondott

nyílt levél egy orvostanhallgatótól saját magának, avagy a kifogások királynője végre lemondott

Pár hete különös üzenetet találtam a The Puur Facebook oldalán: egyik olvasónk, Fanni számolt be benne saját életmódváltásáról, önképének fejlődéséről és mindarról, hogy orvostanhallgatóként milyennek látja a magyar medikusképzés állapotát és annak az egészséges életmódhoz való hozzáállását. Nagyon megtisztelő volt Fanni bizalma és külön öröm […]

levél három évvel ezelőtti önmagamnak – az orvosaimról

levél három évvel ezelőtti önmagamnak – az orvosaimról

Az utóbbi egy hónapban három ismerősöm is megkapta a diagnózist: autoimmun betegsége van, ami gyógyulással nem jár, de teljes életmódváltással annál inkább. Mindhárman kétségbeestek, de nemcsak a kézenfekvő okok miatt. Volt még valami, amiről mindannyian traumatizálva számoltak be, ez pedig nem volt más, mint a kezelőorvosuk viselkedése. Becsmérlő megjegyzések, megtagadott vizsgálatok, ignorált egyéb panaszok, neheztelő hangnem és még megannyi apró gesztus és szó vezetett ahhoz, hogy most rettegnek az orvostól, kicsinek és tanácstalannak érzik magukat, a helyzetet pedig kilátástalannak. Így kezdődik az új életük. Márpedig a nem megfelelő orvos-beteg viszony nagy mértékben rontja a kezelés és életmódváltás hatékonyságát, a beteg nem mer majd kérdezni, beszámolni a panaszokról vagy elhallgat kulcsfontosságú információkat – mindezt félelemből.

Az egészségügyi rendszer két áldozata

Tapasztalatból beszélek, ugyanezt éltem át három és fél évvel ezelőtt, ráadásul még a mai napig vannak olyan orvosok, akikhez remegő térddel megyek be annak ellenére, hogy havonta találkozunk – három és fél éve. Egyszer már írtam arról, hogy mennyire fontos megtanulni kiállni magunkért azokkal szemben is, akik “felettünk állnak” egy – gyakran képzeletbeli – hierarchia szerint, de most úgy döntöttem, hogy közzéteszem azt a levelet is, amit szívem szerint minden embernek felolvasnék, aki friss diagnózissal a kezében, tanácstalanul áll a magyar egészségügy útvesztője előtt. Azoknak is, akik már rutinosan, összeszorult gyomorral, kegyelmes bánásmódban reménykedve teszik be maguk mögött az ajtót a rendelőben, hálásak minden szóért és információmorzsáért, akik a négyórás várakozást egy pillanat alatt hajlandóak elnézni, ha a doktornő ma jobbkedvű, mint múltkor. És igen, saját magamnak is.

Félreértés ne essék, tudom, hogy az orvosoknak se könnyű. Ember legyen a talpán, aki megőrzi a lelkesedését és kedves attitűdjét olyan munkakörülmények között, amikkel nekik nap mint nap szembesülniük kell. Ez a levél nem ellenük vagy nekik szól, hanem a roskadozó, több sebből vérző egészségügyi rendszer másik áldozatának: a krónikus betegnek.

Egy levél magamnak és mindenkinek

“Kedves Zita,

még csak fél év telt el az első diagnózis óta és már több új orvost ismersz név szerint, mint amennyi Habsburg uralkodót – történelem ötös ide vagy oda. Ne hidd, hogy ezzel vége is, még rengeteg nehézség vár rád, egy életen át kell majd küzdened, úgyhogy így, az első sokkon túl ideje elkezdened a munkát. Elfogadni az új helyzetet, felmérni a lehetőségeket és kihozni mindebből a legjobbat. Tudom, hogy nem erre készülsz. Eleged van a szemészedből, akihez mégis minden más szemész visszaküld, vállvonogatva, sajnálkozva, mert ‘ő a specialista.’. Mindenki ismeri hírből, tudják, hogy milyen a kollégákkal és a betegekkel, de nincs mit tenni. Te pedig elhatároztad, hogy homokba dugod a fejed és inkább úgy teszel, mintha minden rendben lenne, csak hogy ne kelljen még egyszer elviselni azt, ahogy bánik veled. És ha már itt tartunk, a többi orvosodat is hanyagolod egy kicsit, igaz? Abbahagyod a gyógyszered szedését, felfüggeszted a diétát és fél évig úgy teszel, mintha nem érzékelnéd, ahogy romlik a látásod. Mindezt azért, mert úgy félsz az orvosaidtól, mint macska a gőzölgő fürdővíztől.

Ez is egy megoldás, de lássuk be, nem a legjobb. Helyette vizsgáljuk meg inkább közelebbről a félelem tárgyát. Ők a mostani orvosaid:

  • A határozatlan, aki heteken vagy hónapokon át úgy tesz, mintha ura lenne a helyzetnek, a kérdéseidre idegesen válaszol (ha válaszol), míg végül:
    • el nem küld egy másik orvoshoz, akiről meggyőződéssel állítja, hogy “ő szakértője a témának” (akiről utólag szintén kiderül, hogy sajnos nem az, de ezt csak pár hét után hajlandó beismerni)
    • megijed a folyamatosan romló eredményektől és kezelni kezd, de eredménytelenül és rosszul
    • hatalmas bátorságról tanúbizonyságot téve bevallja, hogy fogalma sincs, mit tegyen.
  • Az ignoráns, aki nem vesz komolyan, meg se hallgat rendesen, derogál neki az egész helyzet, vagy egyszerűen csak meggyőződése, hogy túlreagálod a tüneteidet.
  • A nagyhangú, aki annak ellenére, hogy hihetetlenül lelkiismeretes és korrekt, mégis letorkol, lekezel és megmosolyog, bármikor próbálsz is neki beszámolni az aktuális állapotodról. Ő az, akihez kérdéslistával jársz, mert csak így van esélyed arra, hogy mindet feltedd anélkül, hogy valamelyiket elfelejtenéd zavarodban.
  • Az agresszív, aki egy szám erejéig bár, de megihletett egy együttestaki olyan lenyűgöző kreativitással keseríti meg a napodat, hogy az még hetekig kísért utána: megaláz a többi beteg és/vagy orvos előtt, minősít és becsmérel, a lista végtelen. Eleinte még próbálod lekenyerezni házi sütivel, méltató szavakkal, igyekszel megfelelni az elvárásainak, de mindhiába. Marad a félelem és a pocskondiázás, amit a család és a barátok kénytelenek végighallgatni, újra és újra.

Így, felsorolva elég szörnyűnek tűnik a helyzet. Ráadásul én mindig is tartottam az orvosoktól, tiszteletet parancsoló, piedesztálra emelt, feddhetetlen embereknek hittem őket, akik jobbak és nemesebbek nálam. Pedig ha egy kicsit az orvos-maszkok mögé nézünk, rájöhetünk, hogy ott is hús-vér, esendő és nagyszerű, átlagos emberek vannak. Ugyanolyanok, mint báki más, a saját vágyaikkal, félelmeikkel, gondjaikkal. Nem jobbak, nem rosszabbak, csak mások. Lestrapált, agyonhajtott dolgozók, akik annak idején jobb jövőről álmodtak, ahogy talán mindenki más is. Hivatásukból adódóan általános tisztelet övezi őket, tisztelet, ami igazából minden embert megilletne, de kevesen kapják csak meg.

Hajlamosak vagyunk kategorizálni magunkat és egymást, így könnyebbnek tűnik boldogulni az életben, könnyebb értelmezni és magyarázni azt. “Biztos gazdag, hiszen építész. Ha én is tovább tanultam volna, most gazdag és boldog lennék. De mivel nem, így esélyem sincs a boldogságra.” Csak egy példa a sok közül arra, hogy milyen egyszerű megnehezíteni a saját életünket a kategorizálás segítségével. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy egy embert nem(csak) a munkája határozza meg. De maradjunk a témánál.

Betegként az orvos előtt úgy érezhetjük magunkat, mint egy bárány a farkasok között. Márpedig ha túl szeretnénk élni, akkor a farkasok világában nem lehetünk bárányok – és farkasok sem, az csak rivalizáláshoz vezetne. Emberek azonban lehetünk, akik megfelelő hozzáállással és kommunikációval megszelidítik a farkast, hogy kölcsönösen egymásra támaszkodva végül elérjék a közös célt. Hiszen a cél – elvileg – közös.

motivációs levél saját magamnak az orvosaimról | www.thepuur.com

Mi tehát a megoldás?

Káromkodj vagy sírj egy kicsit, add át magad a keserűségnek, éld meg ezt az érzést, aztán állj fel és nézz szembe a démonjaiddal. Te vagy az egyetlen, aki megteheti ezt. Az ignoránst és a határozatlant hagyd ott, amint rájössz, hogy velük van dolgod, hiszen értékes hónapokat vesztegetsz el miattuk. Ne furdaljon a lelkiismeret, egyszerűen keress egy jobb orvost. A nagyhangú jót akar neked, ha pedig felveszed a stílusát, belemész a játékba és te is nagy hangon, harsányan visszapiszkálod egy kicsit, akkor néha észbe kap. Nyugodtan mondd meg neki, ha rosszulesik valami, talán észre sem vette, hogy bánt. A listádat a kérdésekről pedig vidd csak magaddal és préselj ki belőle minden választ. Ne hagyd magad!

Az agresszív legbelül egy boldogtalan ember. Gondolj erre és próbálj elnéző lenni vele, kívánj neki (őszintén!) valami igazán szépet, meg fogod látni, hogy ez mennyi erőt ad. Neki is jelezheted, ha kellemetlenül érint a viselkedése, ha változtatni nem is fog rajta, te mégis büszke lehetsz majd magadra amiért megtetted.

Jogod van a figyelemhez és az empátiához, fejezd ki ezt az orvosaidnak is, mert nekik talán fogalmuk sincs arról, hogy milyen a “másik oldalon” az élet. Igen ám, de legyűrhetetlenül félelmetesnek tűnik kiállni magadért, felvállalni a konfliktust? Tudom, mit érzel. Hosszú évek kemény munkája levetkőzni ezt a gátlást, talán sosem fog sikerülni teljesen, de minden nappal erősebb leszel, minden konfliktus még jobban megacéloz. Ráadásul van egy szuper trükk is, amit alkalmazhatsz: képzeld azt, hogy nem te vagy a beteg, hanem az egyik családtagod/barátod/kisállatod az, őt kell megvédened, az ő érdekeit képviselned. És ne gondold, hogy önzőség, ha kiállsz magadért, mert nem az, idővel egyre jobban megy majd, meglátod. Csak ne add fel, kérlek. Sose add fel. 

Útravalóul

Válassz magadnak egy mantrát, ami segít összpontosítani, erőt gyűjteni és túllendülni a mélypontokon. Bármi lehet, íme néhány példa:

‘Kedvesen, de nagyon határozottan fogom feltenni az összes kérdésemet az orvosomnak, ha kell, szétkérdezem, hiszen jogom van tájékozódni az állapotomról és mindenről, ami a terápiával kapcsolatos.’

‘Bátor vagyok és profi, rengeteget fejlődtem és még fogok is.’

‘Az orvos a szolgáltató, én vagyok az ügyfél, aki a járulékaival előre kifizette a szolgáltatás díját. Nem alamizsnáért kuncsorgok, hanem igénybe veszem az engem megillető juttatást.’

‘Fuck this shit.’

Mikor épp melyikhez van kedve az embernek. 😉 Legyél erős, tarts ki, a szeretteid számítanak rád!”