Címke: szeretet

“nem elég vékony” – avagy a cikk, amit féltem kitenni

“nem elég vékony” – avagy a cikk, amit féltem kitenni

Szeretnék elmesélni egy olyan dolgot magamról, amiről a legtöbb ember a környezetemben mit sem sejt. Borzasztó félelmetes kiteregetni a szennyest, de hosszú tépelődés után arra jutottam, hogy a blog akkor lesz hiteles, ha megosztom veletek az életemnek ezt a részét is, hiszen gyökeresen kapcsolódik a diétához és – […]

ég veled, Maci

ég veled, Maci

Amikor korábban megírtam, hogy Maci előkerült, még nem tudtam, hogy beteg. Ezért ment el, hogy meghaljon. De mégis visszajött. Talán el akart búcsúzni. Vagy segítséget kért. Apukám elvitte az állatorvoshoz, aki azonban már nem tudott segíteni rajta. Az utolsó kekszét sem tudta befejezni. Maci most […]

köszönöm, hogy vagy nekünk

köszönöm, hogy vagy nekünk

Annyi mindent veszünk magától értetődőnek, amiről aztán kiderül, hogy korántsem az. Tudom, ez is csak egy klisé, amiről tegnap mégis kiderült, hogy mennyire fájóan igaz. Arra is újból emlékeztetett az élet, hogy nem mondjuk elégszer, hogy “köszönöm” vagy “szeretlek”.

Nem ez lett volna az első pofon, amit el kellett volna viselnem, az utóbbi években például egy olyan betegséggel küzdök, ami a látásomat fenyegeti. De ott legalább lehetőségem van a harcra és arra, hogy aktív részese legyek a küzdelemnek. Nem úgy, mint tegnap, amikor tehetetlenül álltunk, a várakozáson és reménykedésen kívül pedig semmit sem tudtunk tenni. Talán túlreagálom, de mielőtt bárki ítélkezne, hadd meséljem el a történetet.

Tegnap a törpenyuszink, Maci, nem jött haza a szokásos vándorútjáról. Mivel elég szabad lélek, ezért a kertünkből mindig átszökik a szomszéd kihalt kertjébe, hogy aztán hazajöjjön délután, üdvözölni a szüleimet és begyűjteni a napi kekszadagját. Maci ugyanis rajong a háztartási kekszért – mondhatni kekszfüggő. Minden nap ez a menetrend: a szüleim hazérnek a munkából, Maci a szomszédolásból, adnak neki egy kis kekszet, majd ott marad a kertünkben, hogy szocializálódjon a szüleimmel (értsd: kikuncsorogjon még egy kis kekszet). Így aztán amikor tegnap nem került elő, a szüleim nyugtalankodni kezdtek. Elmondták nekünk, hogy mi történt, Gerdi pedig kétségbeesett, hiszen Maci igazából az ő nyuszija, és Maci hozzá ragaszkodik leginkább. Nagyon hosszú volt az utóbbi 24 óra. De nemrég kaptuk a hírt, hogy Maci előkerült – ki tudja, mi tartott neki ilyen sokáig?

A legrosszabb az volt, hogy tudtam, Gerdi mennyire szereti Macit és én mégsem tehetek semmit azért, hogy előkerüljön. Talán néhányan úgy gondolják, hogy ő csak egy háziállat, de sose becsüljük alá a háziállatok iránt érzett szeretetet (ld. Brian Griffin és a rajongói). Ez a kis dráma jó emlékeztető volt mindannyiunk számára, hogy legyünk hálásak azért, amink van és mondjuk azt többször, hogy “köszönöm”. A háziállatainknak, testvéreinknek, családunknak és barátainknak. Köszönöm, hogy vagytok.

köszönöm
kekszfüggőség előtt
köszönöm
és után

A végkifejlet 🙁