Címke: vendégposzt

diétás mélypontok: ti vagytok a hétköznapok hősei

diétás mélypontok: ti vagytok a hétköznapok hősei

A diétás mélypontok problematikáját körbejáró háromrészes cikksorozatunk utolsó fejezetéhez érkeztünk, amiben olvasóink számolnak be arról, hogy ők hogyan élik meg és élik túl a rosszabb periódusokat, amikor a diétázás és életmódváltás különösen nehéznek tűnik. A sorozat első részében a saját történetemet olvashattátok, a második részben […]

diétás mélypontok: beszámolnak a téma nagykövetei

diétás mélypontok: beszámolnak a téma nagykövetei

Anno borzasztóan hálás voltam a sorsnak, amiért olyan korban élek, amikor az életmódváltás nehézségeit nem teljesen egyedül (illetve az orvosra, a könyvtárra és a kísérletezésre hagyatkozva) kell átélnem, hanem egy kattintással elérhetőek támogató csoportok, nagyszerű életmódváltó/diétás blogok és színvonalas portálok is. Persze ez egy kétélű […]

interjú Máté Noémivel: IR, mióma, ételérzékenység és életöröm

interjú Máté Noémivel: IR, mióma, ételérzékenység és életöröm

Jó pár hónapja figyelemmel követem Máté Noémi munkásságát, egyrészt mert már régóta ki szerettem volna próbálni az Aviva tornát és érdekel a hatásmechanizmusa, másrészt feltűnt, hogy Noémi is hasonló diéta szerint étkezik, mint én. Furcsálltam a dolgot, naivan azt feltételeztem, hogy azok, akik napi szinten annyit mozognak, mint Noémi, nem szorulnak semmiféle diétára. Hiszen biztos kicsattannak az egészségtől. Természetesen sokkal összetetteb az emberi szervezet, rengeteg tényező befolyásolja a mozgáson kívül az egészségügyi állapotunkat, mai interjúalanyunk is élő példa erre.

A Noémivel folytatott beszélgetésből megtudhatjátok, hogy ő hogyan és miért változtatott a régebbi (kevésbé egészséges) életmódján, miért kell 160 grammos és mindenfélétől mentes diétát követnie, ahogy azt is, hogy a lelki egyensúly hiánya milyen hatással volt és van az ételérzékenységeire és az inzulinrezisztanciájára.

Fogadjátok szeretettel. 🙂

Mindig az életed része volt a mozgás? Hogyan lettél tréner, majd postnatal tréner?

Nincs túl különleges sztorim a mozgással kapcsolatban, sosem voltam nagy sportoló, nem jártam gyerekként hatmillió különböző edzésre. Középiskolás koromban pedig elkezdett zavarni a fenekem mérete és bumm, nekiálltam tornázni. Aztán függő lettem. Egyetemen pedig teljesen kiborultam (nappali + munka), kábé ott tartottam, hogy választhatok, vagy Xanax vagy edzés. Úgyhogy az edzés a mindennapok része lett.

Ezután pedig elkezdtem dolgozni, helló, ülőmunka, helló, derékfájás. Következő lépésként pedig csoportos gerinctréning órákra kezdtem el járni és itt jött az ötlet, hogy én bizony gerinctréninget fogok tartani. És így is lett. A gerinctréningre többször betévedtek kismamák, akik a baba után is visszavágytak, így kezdtem el a szülés utáni témában is művelődni. És ezután pedig csak a megfelelő helyen voltam a megfelelő időben. Pont jó időben találkoztam a megfelelő edzőkkel, edző és nem edző barátnőimnek gyerekei születtek és sokat elmélkedtünk a témában. Aztán a sok olvasgatás után továbbképzésre is elmentem. Aztán a következőre, és így tovább.

Máté Noémi, interjú | #thepuur #matenoemi #pilates #aviva

Azt hiszem, az motivál a legjobban, ha látom másokon a fejlődést. Az anyukák arcán az öröm, hogy „na, végre valaki megérti, mi a helyzet”. Értékelik, hogy nem kérek lehetetlent és kérdezés nélkül megmondom, hogy mi, hol fáj nekik és most akkor erre kell dolgozni. 🙂

Az egészséges életmód nálad nem merül ki a rendszeres sportban, az étkezésed is kiemelt szerephez jut. Mióta diétázol?

Ha kibővítem a diéta szót és beleveszem mondjuk a hülye fogyókúrámat is, akkor úgy 15 éves korom óta. Nagyjából a tinédzser évek végére azért letisztult a mindenből mértékkel, minél több egészséges alapanyagokkal alapelv. Szerencsére anyukám eleve bevezetett minket az egészségesebb alapanyagok világába (emlékszem, 15 éve még ufóként néztek rám, amikor a hajdina szót kimondtam, pedig nálunk rendszeres étel volt az asztalon).

Tehát éldegéltem boldogan az egészséges(nek gondolt) étkezésemmel, aztán 2008-ban kiderült, hogy IR-em van, akkor megint lett egy kis szigorítás. Nagyjából ebben az időben lett egy szuper kis miómám, ami miatt az Aviva tornához elkeveredtem, ahol a vegán étkezést (najó, azon belül is a lúgosító étkezést) ajánlották, úgyhogy ezzel is próbálkoztam. Számomra a vegán étkezés nem tartható 100%-ban, egyszerűen nem működöm úgy, akármennyire is ügyesen-okosan válogatom össze az ételeket, de sokkal-sokkal több növényi étkezésem van, mint régen.

Ezután pár évvel jött az az időszak, hogy semmi sem volt jó, a szomszéd evett és én puffadtam tőle, úgyhogy jöttek az ételintolerancia vizsgálatok. Búza, tej (laktóz és tejfehérje is, nehogy unalmas legyen) meg egy-két olyan dolog, amit szerencsére amúgy sem szeretek.

Volt egy kör, amikor a megbolondulásig próbáltam tökéletesen étkezni, hogy minden hülye nyavalyámnak megfeleljek. Meg az alternatív megközelítéseket figyelembe venni. Tényleg volt időszak, amikor úgy éreztem, hogy feladom, eszem a főtt rizst főtt répával, mert attól legalább nincs bajom. Szerencsére azért sikerült megtalálni azt a verziót, ami nálam működik. Ettől függetlenül időnként vannak jobb és rosszabb periódusok, van, amikor hiperboldog és elégedett vagyok a kajálásommal, aztán jönnek a nemtudommitegyek napok.

Máté Noémivel készítettünk interjút | #thepuur #matenoemi #pilates #aviva

Egy új életmódra való átállás szinte mindenkit megvisel eleinte. Te hogy élted meg kezdetben a változást és hogy éled meg most a diétádat?

Amikor először próbálkoztam a 160 grammos diétával totálisan kiborultam, hogy mennyi kötöttség, mennyi mindenre kell figyelni. Aztán pár évvel később, amikor jött az, hogy mindezt oldjam meg tejmentesen, tojásmentesen, hús- és gluténmentesen, kicsit kinevettem a régi önmagamat, hiszen visszanézve már nem is tűnt olyan nehéznek. 😀

Szerencsére ebben a kérdésben sosem érdekelt mások véleménye (van, amiben brutális megfelelési kényszerem van, de kajálásban mások felé egyáltalán nincs). Cserébe bevállalom, ha olyat eszem, amit nem kellene, az soha sem más hibája, 100%-ban én vagyok felelős saját magamért.

Szenvedtem egy ideig a diéta betartásával, amíg fel nem ismertem, hogy mindent személyre lehet szabni és egy kicsit igazítani. Most már ez nem annyira nagy probléma, nem vállaltam, hogy olyan diétát csinálok, aminek minden perce szenvedés.

Szerencsére sikerült arra is rájönnöm az évek során, hogy az ételintoleranciám sem igazi, fizikai eredetű ételintolerancia, hanem nagyrészt lelki eredetű, így amikor fejben rendben vagyok, a diétázást sem kell véresen komolyan venni. Amikor baj van fejben, akkor 100000%-ig követnem kell mindent (ez úgy 2-3 évente előjön), olyankor a „nyomokban tejet tartalmaz” témától is fáj a gyomrom, de egyébként bőven elég, ha a régi alapelvemet követem: 80%-ban egészséges, 20%-ban kilengést engedélyező étrend.

Nagyon motiváló ez a tudatosság, ami kitűnik a soraidból, látszik, hogy a fenntarthatóan egészséges életmódra törekszel. Olyanra, amit hosszabb távon is lehet csinálni. Eddig milyen hatásai vannak a diétázásnak?

Első körben az volt a legnagyobb hatása, hogy a Kraken elköltözött az életemből. Az IR-es tünetek közül nálam a legintenzívebb a brutális falásroham volt és hogy nagyon ingerült voltam, amikor nem kaptam enni, ilyenkor tényleg úgy éreztem, hogy meg tudnám ütni azokat az embereket, akik megakadályoznak abban, hogy nekem most kajaszünetem legyen. Ezen kívül én nagyon rossz alvó voltam és folyton hányingerem volt. Most pedig egész éjjel jár az ablakom alatt a villamos, kocsmákból örömittas fiúk-lányok jönnek énekelve és én vígan átalszom az éjszakát.

Máté Noémi interjú | #thepuur #matenoemi #pilates #aviva

Az sem egy rossz dolog, ha nem kérdezik meg tőlem, hogy babát várok-e, mert annyira fel tudok puffadni, hogy ilyen is volt már nem egyszer. Nem mókás. Például ezeket is el tudom kerülni, ha betartom a diétát. És még a hasam sem fáj.

Persze voltak köztes időszakok is, amikor a diétázós próbálkozásoknak mindenféle mellékhatása lett, de ez csak amiatt történt, mert hagytam magam meggyőzni, hogy valami jó lesz nekem, hiába éreztem úgy, hogy az nem az én világom. Most már nem hagyom magam beleerőszakolni egy étkezési sémába sem. Már ésszel étkezem.

Egyértelműen kitűnik abból, amit mondasz, hogy a lelki egyensúly megtartása számodra létkérdés. Milyen stresszkezelési technikákat követsz?

Változó. Az a vicces, hogy mindig kicsit másra van szüksége a testemnek. De az első és legfontosabb, az a testmozgás, anélkül egyszerűen nem működöm. Volt idő, amikor a pörgős, minden szuszt kihajtós edzések kapcsoltak ki, csak azzal tudtam levezetni a stresszt. Aztán jött a jógás korszak. A jóga – és itt említeném a Pilatest is – megtanított kicsit jobban együttműködni a testemmel, hogy normális tempóban lélegezzek, mozogjak.

Egyetem alatt pedig megismerkedtem az autogén tréninggel, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy elvezetett ehhez a módszerhez. Előtte képes voltam kiborulni azon, hogy jajjelkésem, jajjelkésem, miközben mindig 20-30 perccel korábban odaértem valahova. Szerencsére ez elmúlt. A mai napig elő tudom venni az AT-t és kicsit lenyugtatni magam a legbénább helyzetekben is.

Ezen kívül fontosnak tartom, hogy legyen kivel beszélgetni. Néha a barátaim elegendőek, néha pártatlan fél kell ehhez. Bátran vállalom, hogy az én ép elmémért együtt felelősek a barátaim, az edzés, időnként a pszichológus és a kineziológus. Mikor mire van szükség. Ja, meg a masszázs! Semmi sem kapcsol ki úgy, mint egy masszázs! Testnek és léleknek is szüksége van masszázsra.

Igyekszem mindig odafigyelni, hogy legyen valami stresszmentesítés az életemben, mert a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mennyire negatív hatása van annak ha túlhajtjuk magunkat (két és fél évet húztam le heti 80-90 óra munkával, lett is jó is mellékvese kimerülésem – ami persze megint extra diétát igényel, csak hogy ne legyen egyszerű az élet) és nem foglakozunk eleget a pihenéssel. Illetve nem is csak a pihenéssel kell foglalkozni, hanem azokkal a dolgokkal is, amiket nem tudunk megváltoztatni, meg kell tanulni helyesen feldolgozni azokat. Mert azt viszont meg lehet változtatni, hogy hogyan reagálunk ezekre.

Máté Noémivel készítettünk interjút | #thepuur #matenoemi #pilates #aviva

Az IR-esek egyik legnagyobb ellensége a stressz – egyrészt a diétára is nehezebb figyelni ilyen esetben, de a hormonrendszerre is negatív hatással van. Aviva tornán nagyon sokan vesznek részt amiatt, mert stresszes az életük de nem foglalkoznak vele, csak amikor már masszív tünetek vannak (én is ugyanez voltam, nincs semmi ítélkezés kéremszépen). Ha sokat stresszelünk, a progeszteron termelés elégtelen lesz, borul az egyensúly, ciklusproblémák, IR, PCOS, ciszták, miómák alakulhatnak ki, pajzsmirigyről ne is beszéljünk. Először magamon vettem észre, hogy a stressz mennyit ront az IR-en, aztán a könyvekből megtanultam, hogy pontosan miért és hétről hétre látom az Aviva tanfolyamokon, hogy marhára nem vagyok egyedül ezzel és a könyvek írói sem csak légből kapott ötleteket írtak le.

A stresszkezelés fontos. Még a sajtnál is fontosabb. Sőt, talán a csokoládénál is.

Van kedvenc “mindenmentes” recepted?

Nem hiszem, hogy lenne egy kedvencem, mert mindig csapongok és mindenfélét kipróbálok, de az IR kompatibilis gyors zsömlédet rengetegszer megcsináltam már. Amióta az alapján sikerült egy értelmes ízű, nem morzsálódós zsömlét készítenem, azóta lettem rendszeres olvasótok. 🙂 Azt kell rólam tudni, hogy nem vagyok egy konyhatündér, nem is szeretek sütni-főzni, csak muszájból csinálom, mert amíg nincs pénzem személyi szakácsra, éhen halni pedig nem szeretnék, muszáj főznöm. Emellé van egy mindent odaégetős sütőm, úgyhogy hihetetlen boldog vagyok, amikor akad olyan recept, amit az én nagy tehetségem és a sütőm közös munkája sem tud tönkretenni 😀

 

Máté Noémi
Pilates-, LoveYourBelly és Aviva oktató, gerinctréner, online tréner

nyílt levél egy orvostanhallgatótól saját magának, avagy a kifogások királynője végre lemondott

nyílt levél egy orvostanhallgatótól saját magának, avagy a kifogások királynője végre lemondott

Pár hete különös üzenetet találtam a The Puur Facebook oldalán: egyik olvasónk, Fanni számolt be benne saját életmódváltásáról, önképének fejlődéséről és mindarról, hogy orvostanhallgatóként milyennek látja a magyar medikusképzés állapotát és annak az egészséges életmódhoz való hozzáállását. Nagyon megtisztelő volt Fanni bizalma és külön öröm […]

jelenetek a konyhából: így készül a brokkoszta

jelenetek a konyhából: így készül a brokkoszta

Káposzta- és töltöttmentes töltöttkáposzta – alias brokkoszta – fáradt nyárestére, avagy hogyan főzzünk furcsa-de-finom kaját extra mosogatnivalóval. Időnként (vagy “időnként”?) megesik, hogy bár a gyomrom már rég vacsoráért korog, mégsem tudok megelégedni egy vajas zsemlével, hanem kitalálom, hogy itt az idő összedobni “valami újdonságot” azokból az alapanyagokból, amik épp megtalálhatóak otthon. […]

ilyen érzés kipipálni egy pontot a bakancslistádon

ilyen érzés kipipálni egy pontot a bakancslistádon

Néhányan talán emlékeztek arra a listára, amit pár hete állítottam össze azokról a céljaimról, amiket 30 éves korom előtt mindenképp el szeretnék érni. Rengeteg biztató és pozitív hozzászólás érkezett erre a posztra, és volt egy-két egészen meglepő reakció is: az egyik barátnőm például rögtön tippeket is adott, hogy mibe hol és hogyan érdemes belevágni, a kedves férjura pedig még a gitárját is kölcsönadta néhány hétre! 🙂 Tehát szépen halad a projekt, mondanom se kell, milyen nagyszerű érzés, amikor kihúzhatok egy pontot a listáról. Egyértelmű, hogy erről az élményről márpedig beszélni kell, hátha a pozitív példa még több embert sarkall majd az álmai elérésére.

Ma ráadásul egy igazán különleges bejegyzés következik, sor kerül az első vendégposztra a blog életében! A szerző pedig nem más, mint Radó Ancsi, rutinos szövegíró, elkötelezett kutya- és Red Hot Chili Peppers-rajongó, hatalmas türelemmel rendelkező barát, aki még attól se rettent meg, hogy pár napra vendégül lásson egyszerre ötünket. De ez már egy másik történet. Ma Ancsi szívvel-lélekkel, Red Hot Chili Peppers koncert utáni delíriumban írt beszámolóját olvashatjuk arról, hogy milyen érzés is az valójában, ha az embernek valóra válik egy hatalmas álma, amire több, mint 10 évet várt. Amikor először olvastam a szöveget, eszembe jutottak azok a langyos, késő nyári éjszakák, tizenéves szárnypróbálgatások, nyaralás a Balaton partján, amikor a csillagokra nézve azt éreztem, hogy előttem az élet, bármire képes vagyok és örökké élhetünk. Köszönöm, Ancsi! Nem is húzom tovább az időt, íme:

Red Hot Chili Peppers élménybeszámoló, avagy kétnapos bérletet kellett volna váltani

Sometimes I feel like I don’t have a partner, sometimes I feel like my only friend is the city I live in the city of angels… Aznap nem Los Angeles, hanem Budapest volt az angyalok városa, mert itt zenélt a Red Hot Chili Peppers.

Szóval a Chili koncert. Legalább 10 éve, gimi óta álmodoztunk a lányokkal, hátha jönnek Szigetre, hátha beugranak Budapestre, de hiába vártunk. És most végre! Nem volt kérdés, hogy ott kellett lennem. Milyen volt?

Standing in line to see the show tonight and there is a light on, heavy glow

By the way, volt előzenekar is. Pörgős, aranyos, lelkes. De hát érdekelt valaha embert az előzenekar? Na, engem sem.

Közben a Sportarénába áramlanak az emberek, fiatalok, családosok, nagypapa nagymamával, rockerek és RHCP pólosok, kockák és tip-top csajok. Izgatott várakozás, néhányan félve kifutnak még a mosdóba, nehogy lemaradjanak az első pillanatokról. Sörbeszerzés, fényképező lencséjének alapos törölgetése, integetés a többieknek, akik állóhelyről hallgatják majd, aztán vigyázz, kész, tűz.

És színpadra lép a zenekar. Semmi drámai hatás, semmi flanc. Színes fényjáték a fejük fölött, kivetítő mögöttük meg ők, a hozzájuk nőtt hangszereikkel. Megszólalnak tökéletesen, iszonyú dögösen. Egy kis bemelegítő virtuóz zenélgetés, amitől máris ugrálnék, ha a rendezők nem szólnának rá a közönségre, hogy üljön vissza mindenki a székébe. Székbe! Hogy lehet egy ilyen koncertet bírni ülve?! A By the way-en már az örömkönnyek folynak az arcomon, és úgy érzem magam, mint hiperaktív gyerek az iskolában.

How long, how long will I slide, seperate my side…

Kiénekelni a kamaszkor bánatait emlékezetből és a jelen fájdalmait szívből ezekkel a dalokkal, amiket még mindig nem tudtam megunni. Nem, még a Californication-t sem. Amúgy, csak én éneklem mindig azt, hogy „csóró population?” 🙂

With the birds I share this lonely view

Az ülőhelyemről rálátok a színpadra, elképesztő, milyen táncokat nyomnak le a gitárosok. A basszus jóval vadabban és kiemelkedőbben szól élőben, mint CD-ről.

Egy kicsit szomorkodtam a koncert előtt, hogy már nem láthatom a zenekart a kimondhatatlan nevű John Frusciante-val, de ott már eszembe sem jutott, mert annyira tökéletesen szóltak együtt. Anthony úgy néz ki póló nélkül, mikrofonnal a szája előtt minden pillanatban, mint egy profi fotósorozat. Ezt nem úgy értem, hogy „hű, olyan jó pasi”, hanem számomra annyira egyedi, megkapó a személyisége, a hangja és a külseje összessége, hogy sokáig tudom nézni. Plusz, a foltvarrásos gyatyájú Flea színpadi bohócként állatkodta végig a koncertet, ha esetelg a zene nem lett volna elég a népnek, ő gondoskodott a cirkuszról.

Music the great communicator

Ahhoz képest, hogy a dalszövegeik nagy százaléka cseng össze a klasszikus magyar versről alkotott sztereotípiával, azaz magányról, fájdalomról vagy épp öngyilkosságról szól, a koncert üzenete sokkal pozitívabb volt. Sőt, egyenesen életerőt és szeretet közvetített számomra. Utóbbi nyálasnak hangozhat egy rockzenekartól (ne menjünk bele a múfajok részleteibe, mert az feleseleges sznobság), de ők teljes mellszélleséggel vállalták. És aki ilyen penge zenével kommunikálja ezt az üzenetet, az egyszerűen hiteles.

Ja, hadd köszönjem meg innen is nekik, hogy nem durrogtatták az oly divatos „Hello, fuckin’ Budapest, let’s fuckin’ rock” típusú keménykedő szövegeket. De hát, mivel az RHCP-nek nem 3-4, hanem 20-30 slágere van, és ezeket a klasszikusokat olyan energiával játsszák ezredszerre is, mint fiatalon és bohón, így semmi szükségük a keménykedésre.

A koncert egyébként elvileg lemezbemutató is volt, játszottak is pár számot a The Getaway-ről. Ezek élőben tényleg jók, az albumon nekem laposak voltak. Nagy slágerfaktort én nem látok szinte egyik új dalban sem, de nem húzta le a bulit az új számok sora, mert ezeket még nagyobb zúzással és lelkesen mutatták be a közönségnek, mint a klasszikusokat. Nem nyafogok többet a korlátozott szabadságom miatt, de egy biztos: soha többet ülőhely!

Mit tesz velem egy ilyen koncert?

Néha elkapok egy ilyen koncertet, mint a Chilié. Én igazán nem értek a zenéhez, de mikor egy bizonyos színvonal feletti koncerten vagyok, megváltozik a gondolkodásom. Először egy Marcus Miller koncerten éltem meg ezt. Nem találtam szavakat a zenére, pedig óriási hatással volt rám, és akkor rájöttem, hogy nem a nyelv keretein belül gondolkodtam róla. Ilyenkor fogalmak és nyelv helyett dallamban, ritmusban, érzésben, benyomásban, mozgásban gondolkodom. Ez annyira átmozgatja az agyamat, hogy fizikailag érzem. Székentáncolás, ülveugrálás kimaxolva. 

Van ennek az élménynek neve? Vajon érezte ezt más is? Remélem, mert tengernyi energiával tölt fel. Az RHCP koncert úgy két hónapra lesz elég! Lesz valami novembernen? 🙂 Give it away, give it away now!

Red Hot Chili Peppers koncert margójára | www.thepuur.com

Radó Ancsi