őszinteségről, stresszről, és egy könyvről

őszinteségről, stresszről, és egy könyvről

A mai poszt több szempontból is rendhagyó lesz. Egyrészt nem szépirodalmi műről lesz szó, másrészt szembemegyek az elveimmel és olyan könyvet mutatok be, amit még végig sem olvastam. Harmadrészt tulajdonképpen nem is mutatom majd be a könyvet, hanem csak felhasználom arra, hogy megereszthessek egy vallomást. Ha a blog olvasója lennék, valószínűleg ez lenne az a pont, ahol már zárnám is be a böngésző ablakát, hogy érdekesebb és hitelesebb olvasnivaló után nézzek, azonban a blog írójaként reménykedek, hogy ti, akik olvassátok ezeket a sorokat, mégsem tesztek így. Ugyanis egy nagyon fontos könyvről van szó, és egy nagyon fontos témáról.

Új irány

Sokat gondolkoztam azon, hogy hol húzzam meg a határt a blogra szánt tartalom és a magánélet között, nyilván nem könnyű megállapítani, hogy mi az, ami másnak is érdekes és hasznos, ugyanakkor számomra sem túl intim. Mostanában egyre több – eleinte csak félénk és tapogatózó – visszajelzést kapok a blog kapcsán arról, hogy mennyire sokan járnak hasonló cipőben, mint én. Speciális betegségekkel, ételérzékenységgel, furcsa tünetekkel küzdünk, és közben próbálunk kitartani és teljes életet élni. Lehetőleg úgy, hogy másoknak semmi se tűnjön fel – legalábbis nálam ez mindig egy fontos szempont volt. Ezek a visszajelzések, a ti őszinte és sokszor magányos vagy kétségbeesett hangjaitok ráébresztettek azonban, hogy mekkora hibát követek el. Hiszen ha segíteni szeretnék másoknak, változtatnom kell: ha hallgatok és nem beszélek őszintén a rossz, vagy akár tabunak számító, szégyellnivaló dolgokról is, azzal közvetve másokat is arra biztatok, hogy cselekedjenek hasonlóan. Ez pedig nem mehet így tovább.

Reggel például azt terveztem, hogy írok egy könnyed stílusú könyvajánlót a Stresszoldó és relaxációs módszerek című könyvről, de felkelés után nem sokkal félrecsúszott minden és emiatt először úgy gondoltam, hogy az egészet elsunnyogva inkább nem írok semmit semmiről, mert úgyse menne a jókedv tettetése. De a fenti sorok fényében arra jutottam, hogy inkább beszámolok a valóságról, hátha másnak is erőt ad, hogy nincs egyedül.

A stressz és én

Alapból bal lábbal keltem fel, de ezt nem voltam hajlandó belátni, úgyhogy kapkodva nekiláttam életem első mindenmentes gofrijának, ami természetesen nem úgy viselkedett, ahogy képzeltem. Ezen (magamat hibáztatva) annyira felpaprikázódtam, hogy mire Péter odajött hozzám, hogy felajánlja a segítségét, már közel voltam az összeomláshoz, úgyhogy vele is jól összevesztem. Ekkor jött a bűntudat, a címkézés, a “milyenszörnyűembervagyokmármegint”, és a gödör alja: a hasmenés. Bizony, ez az egyik sötét titkom. Ha minden igaz, Crohn-betegségem van, ami az én kis önmarcangolós beállítottságomnak köszönhetően igen gyakran remek perceket tud szerezni a WC-nek és nekem.

A történet tanulsága számomra az, hogy nem velünk van a baj, akkor sem, ha kiakadunk, és nem vagyunk rossz emberek ilyenkor, egyszerűen csak helytelenül kezeljük a stresszt. Ami természetesen mindannyiunkra máshogy hat és mindenkinek mást jelent, nekem például lehetőséget ad arra, hogy a testem ellenem forduljon, vagy figyelmeztessen, hogy elég. Már évek óta próbálok különböző módszerekkel javítani az életemen és a hozzáállásomon, de erről majd máskor mesélek. Ma inkább egy olyan gyorssegítséget szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, ami eddig meglepően sokat segített nekem is: 20 perce még mindig aktív életet éltek a beleim és olyan erős fejfájás gyötört, hogy a szemem nyitva tartása is nehezemre esett – most meg itt ülök és szinte vígan gépelem ezeket a sorokat. A kulcs pedig nem más, mint a légzés.

A jó légzés titka

Figyeljétek meg, hogy hova vesztek levegőt, mellkasba vagy hasba? Én eddig az előbbit preferáltam, de most igyekszem áttérni a hasi légzésre. A stresszoldós könyvből megtudtam ugyanis, hogy már az is rengeteget jelent a stressz kezelésében, a fájdalom elviselésében és a koncentráció fenntartásában, ha helyesen lélegzünk. Majd írok még hosszabban a különböző technikákról, de egyelőre próbáljátok ki ti is a következőket:

  • nap közben térjetek át néhányszor a hasi légzésre (ha eddig mellkasi légzést végeztetek)
  • stressz, fejfájás, fáradtság esetén pedig adjatok magatoknak öt percet, amikor csukott szemmel csak arra koncentráltok, hogy a hasatokba vegyetek levegőt és megfigyeljétek a levegő áramlását – ha könnyebb, mondjátok magatokban belégzéskor azt, hogy “belégzés”, kilégzéskor pedig azt, hogy “lazíts”

Csodát tenni nem fog, de rengeteget tud javítani egy-egy problémás helyzeten a légzés. Legalábbis nekem eddig ez a tapasztalatom. Egyébként a könyv különböző stresszkezelési technikákat vesz sorra, amiket példákkal, gyakorlófeladatokkal és ábrákkal tesz még szemléletesebbé. Az első fejezetek a stressz és a saját állapotunk megismeréséről szólnak, utána jönnek a módszerek, a végére pedig még praktikus tanácsok, edzéstervek és motivációs stratégiák is befértek. Nekem már ez a légzőgyakorlat is sokat segített, úgyhogy kíváncsian várom a többi tippet is.

12910103_992126770840883_1150738505_n

Köszönöm

Végezetül – ha már az őszinteségnél tartunk – hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki a szeretetével, elfogadásával, visszajelzéseivel és kitartásával támogat. Köszönöm nektek, kedves olvasók, hogy őszinte lehetek veletek és azt is, hogy ti is megnyíltatok nekem. Köszönöm Péternek, aki nevéhez méltóan a legsötétebb időkben is sziklaszilárd támaszom és legbátrabb előkóstolóm volt. Köszönöm a szüleimnek, hogy minden őrült diétámon és lelombozó diagnózison keresztül támogatnak, Gerdinek, hogy mindig megért és feltétel nélkül szeret – úgy, ahogy vagyok. Köszönöm a barátaimnak, hogy még mindig azok, és köszönöm Péter szüleinek is a töretlen kedvességet és megértést, amivel mindvégig körülvettek. Nélkületek nem menne.

 

Kövess minket a Bloglovinon is 😉

Kapcsolódó bejegyzések



4 thoughts on “őszinteségről, stresszről, és egy könyvről”

  • Mi is köszönjük az őszinteségedet, meghatódtunk a soraidon. Bárcsak lenne olyan erő, hatalom amivel segíteni tudnánk! A szeretet nagy erő, mindig számíthatsz ránk!

  • Mindig is élveztem gördülékeny stílusodat! Reméltem is, hogy egyszer írni fogsz, Kicsilány!! 😀 <3

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.