Címke: élet

a The Puur blog 2 éves lett: blogszülinapi interjú

a The Puur blog 2 éves lett: blogszülinapi interjú

Két éve pontosan ezen a napon indult útjára a The Puur blog. Tavaly egy gesztenyés tortával ünnepeltük ezt, idén egy kulisszatitkokat feltáró blogszülinapi interjúval készültünk, amiben ráadásul a blog másik alapító tagja, Gerdi is megszólal! A bejegyzést – hogy teljes legyen a kép – megfűszereztük […]

gasztroajándék ötletek diétázóknak (is)

gasztroajándék ötletek diétázóknak (is)

A gasztroajándék elnevezés nem olyan rég lett divatos, de biztos vagyok benne, hogy maga a jelenség azóta létezik, amióta ajándékozás is van. Ezért teljesen kézenfekvő, hogy a lehetőségek tárháza végtelen, nem is törekszem most arra, hogy minden szempontot és igényt körbejárjak, mindössze csak egy kis […]

a The Puur blog új irányt vesz

a The Puur blog új irányt vesz

Hetek óta halogatom ennek a bejegyzésnek a megírását: meg szerettem volna várni, amíg elcsitulnak a változás hullámai, véglegesül az új diétám és újra beáll egy megszokott ritmusba az életem. De az is lehet, hogy csak féltem. Mi lesz az olvasókkal? Mi lesz a blog sorsa? Hogy zárjak le szépen egy éveken át tartó életmódot és a blogot, ami arra épül? Megnyugtatásképp annyit elárulok, hogy a blognak nem lesz vége, de gyökeres változáson kell átmennie. De kezdjük az elején.

Egészségügyi háttér

Annak érdekében, hogy érthető legyen a mostani állapot, pár szóban felvázolnám a kiindulási helyzetet és az utóbbi hónapok (év/évek?) kálváriáját – avagy röviden a folyamatos hanyatlás, majd felemelkedés históriáját. Ahogy a bemutatkozó oldalunkon is említettem, egy olyan ritka autoimmun szembetegséggel küzdök, ami nem megfelelő kezelés esetén jelentős látásromláshoz és akár vaksághoz is vezethet, illetve esetemben más autoimmun és egyéb betegségekkel és nehezítő tényezőkkel is társult. Természetesen szerettem volna mindent megtenni annak érdekében, hogy normalizáljam a helyzetemet annyira, amennyire csak lehetséges; ennek a törekvésnek volt szerves része az a hibrid diéta, amit eddig (orvosi javaslatra) követtem. Eleinte jobban is voltam, pláne miután úgy tűnt, hogy az összes nyavalyám kiváltó okát is sikerült azonosítani a Crohn-betegség “személyében”. Aztán az utóbbi másfél évben valahogy elromlott minden: hiába diétáztam, sportoltam, szedtem az egyre brutálisabb gyógyszereket és figyeltem a stresszkezelésre, egyre rosszabbul voltam. A Crohn-diagnózis már korántsem tűnt 100%-osnak, egyedül az látszott, hogy csinálhatok bármit, a látásom romlik, az emésztésem meg… nem az igazi. Ez utóbbin még lehetett segíteni egy-két “trükkel” (pl. székletátültetés), de egyértelmű volt, hogy ez sajnos a szemeimnél nem hozta meg a várt sikert. 

Valószínűleg ez az áldatlan állapot (illetve az utolsó pár látogatásom a szemklinikán) adta meg az végső löketet ahhoz, hogy Péterrel gyors ütemben megvalósítsuk az egyik régóta szövögetett tervünket: kiköltöztünk Ausztriába. A félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy nem feltételeztem egy percig sem, hogy az osztrák orvosok jobbak lennének, mint a magyarok. Nem vártam csodát. Mindössze annyira számítottam, hogy Ausztriában kevésbé lesznek leterheltek az egészségügyi alkalmazottak, jobban felszereltek lesznek az intézmények (pl. van tinta a nyomtatóban és WC-papír a béltükrözés előtt álló betegek WC-jében), valamint több tapasztalattal rendelkeznek a szemészek a biológiai terápia terén, ami az utolsó lehetőséget jelentette a szemem kezeléséhez (otthon állítólag én lettem volna az első, akinél uveitis diagnózissal alkalmazzák – ha az OEP is úgy akarta volna, sajnos az sem volt biztos, hogy megkaphatom). Szóval szerintem nem voltak nagy elvárásaim. Kiköltöztünk, azóta eltelt fél év, most már biztonsággal merem állítani, hogy az összes elképzelésemet felülmúlta az osztrák egészségyügyi rendszer. Itt sincs kolbászból a kerítés, de jelenleg mégis úgy érzem, hogy életem egyik legjobb döntése volt kiköltözni. A részletekről majd talán egyszer írok egy bejegyzést, ha másokat is érdekel.

a The Puur blog új irányt vesz #thepuur #személyes #diéta

Biológiai terápia és új diéta

Az itteni szemészem nem teketóriázott, a szükséges előkészületek lezongorázása után el is kezdte a biológiai terápiás kezelést, ami szinte azonnal szemtelenül jó eredményeket hozott. (Két hét alatt annyit javult a látásom, hogy már vetekszik a csipás sasokéval!) Őszintén szólva nem hittem volna, hogy egyszer majd megint láthatok ilyen jól és ezt leírni nekem most akkora öröm volt, hogy megint közel állok a síráshoz. Nézzétek el nekem az érzelgést, ez most egy ilyen bejegyzés. 🙂

Nemcsak szemészetre, de gasztroenterológiára is járok, az ottani orvosom állt elő azzal a javaslattal még a biológiai terápia elkezdése előtt, közel 2 hónapja, hogy mi lenne, ha diétát váltanék – szerette volna kideríteni, hogy valóban szükségem van-e a mentes táplálkozásra. Szép lassan visszavezettem hát mindent, írtam a táplálkozási naplót és figyeltem a tüneteket. Semmi. Csak annyi tűnt fel, hogy rengeteg plusz időm és energiám szabadult fel amiatt, hogy nem kellett minden ételt nekem elkészítenem, hogy elég volt csak a szénhidrátokra figyelnem. 

Több, mint 2 éve étkezem “mindenmentesen”, ezalatt pedig – a kezdeti fellendülést követően – folyamatosan romlott az állapotom. Az ételérzékenységi teszt, ami alapján kialakult nálam a  diétás szabályrendszer, sok szakember szerint szemfényvesztés, más orvosok azt mondták nekem, hogy elég fél-egy évig szigorúan tartani, megint mások szerint egy életen át követni kell. Mostanában elég sokat olvastam a bélflóráról, mikrobiomról, áteresztő bél szindrómáról és ételérzékenységekről ahhoz, hogy világossá váljon: az orvostudomány ebben a tekintetben még nincs egységes állásponton. A sok egymásnak ellentmondó véleményt olvasva jobbnak láttam, ha magánakciók helyett inkább adok egy esélyt a gasztroenterológusomnak és megbízok abban, amit mond, miközben figyelem a testem jelzéseit.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon felesleges volt-e a mindenmentes diéta, érdemes volt-e tartani? Őszintén megmondom: nem tudom. Annyi még az ismeretlen tényező az egyenletben (nálam is és másoknál is), hogy felelőtlenség lenne bármilyen következtetést levonni kiragadott tünetekből, eseményekből. Én örülök neki, hogy kipróbáltam, talán egyszer majd vissza is kell térnem rá – ki tudja? Ha megszületik a tudományos áttörés és kiderül, hogy habár nem okoz tüneteket, mégis tartózkodnom kell újra a gluténtól, tejtől és tojástól, akkor állok elébe. De addig is maradok a mostani diétámnál: napi 5-6 kis étkezés az inzulinrezisztancia diéta alapjain, plusz egy-két szabály, amit az autoimmunitás miatt érdemes betartanom (omega-3 zsírsav fogyasztása, D-vitamin pótlása, vörös és feldolgozott húsok kerülése, stb.).

a The Puur blog új irányt vesz #thepuur #személyes #diéta

Mi lesz a blog sorsa?

Hetekig rágódtam azon, hogy mi legyen a bloggal, hiszen tisztában vagyok vele, hogy az olvasóink közül nagyon sokan követnek különféle mentes diétákat és életmódokat, és nekik nagy segítség volt a sok “mindenmentes” recept. Viszont nem szerettem volna vizet prédikálni, miközben stikában nyomom otthon a glutént. Az utóbbi majdnem 2 év blogolása után egyértelmű volt, hogy csak akkor tudok szívvel-lélekkel és hitelesen írni valamiről, ha az adott téma valamilyen szinten a mindennapjaim része.

Arra jutottam, hogy lesz, ami lesz, felvállalom az új diétát, a gluténos-tejes, IR-barát vonalat. Talán lesznek mentes receptek is (Péter esetében még nem biztos, hogy megússza a gluténmentességet), de a fő csapás megváltozik. A recepteken kívül valószínűleg újra felbukkannak majd az életmódról szóló bejegyzések, a terveim között szerepel, hogy írjak az új stresszkezelési tapasztalataimról, önelfogadásról, a gyógyszerek mellékhatásaival való megbékélésről, sportról, könyvekről, Ausztriáról, illetve szeretnék teret engedni az autoimmun tematikának is, mert ha akarom, ha nem, az is szerves része az életemnek.

Őszintén remélem, hogy (a diétaváltástól függetlenül is) sok hasznos tartalmat találnak majd a blogon mind a régi motoros, mind az újonnan érkező olvasók. Tartsatok velünk továbbra is! 🙂

diétás mélypontok: ti vagytok a hétköznapok hősei

diétás mélypontok: ti vagytok a hétköznapok hősei

A diétás mélypontok problematikáját körbejáró háromrészes cikksorozatunk utolsó fejezetéhez érkeztünk, amiben olvasóink számolnak be arról, hogy ők hogyan élik meg és élik túl a rosszabb periódusokat, amikor a diétázás és életmódváltás különösen nehéznek tűnik. A sorozat első részében a saját történetemet olvashattátok, a második részben […]

diétás mélypontok: beszámolnak a téma nagykövetei

diétás mélypontok: beszámolnak a téma nagykövetei

Anno borzasztóan hálás voltam a sorsnak, amiért olyan korban élek, amikor az életmódváltás nehézségeit nem teljesen egyedül (illetve az orvosra, a könyvtárra és a kísérletezésre hagyatkozva) kell átélnem, hanem egy kattintással elérhetőek támogató csoportok, nagyszerű életmódváltó/diétás blogok és színvonalas portálok is. Persze ez egy kétélű […]

diétás mélypontok: ami a színfalak mögött zajlik

diétás mélypontok: ami a színfalak mögött zajlik

Pár hete rájöttem valami elég kiábrándítóra a bloggal kapcsolatban. Végigpörgettem a bejegyzéseket, próbáltam arra koncentrálni, hogy milyen benyomást keltenek összességében a képek és az írások – első blikkre megfelelőnek tűnt minden, de ettől függetlenül kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam. Itt vannak ezek a gusztusos receptek, vidám hangvételű leírások és annak ellenére, hogy szinte minden percét élvezem a bloggal kapcsolatos munkának, mostanában marhára elegem lett a diétából. Órákat tudnék panaszkodni és sajnáltatni magam, miközben titokban irigykedek mindenki másra, aki velem ellentétben biztos egy kiscserkész buzgalmával követi a diétája előírásait és halad az egészség felé vezető úton. Máskor is volt már ilyen, ismerem az érzést és azt is tudom, hogy meg tudok vele birkózni, de nem szeretném, hogy azok, akik hasonló cipőben járnak, azt higgyék, hogy egyedül vannak. Esetleg azt, hogy vannak azok, akik játszva veszik a diétás mélypontok hadát, meg ők és a többi földi halandó, akik minden bizonnyal gyenge jellemüknek köszönhetik, ha nem megy az életmódváltás. Márpedig ez nincs így, erről beszélni kell és a The Puur blog sem lesz teljes addig, amíg ki nem vesézzük a sötét oldalt is. Tartsatok hát velem. 🙂

Diétás mélypontok: a cikksorozat

Mivel fontos számomra a hitelesség és az, hogy mások esetleg erőt tudjanak meríteni a saját tapasztalataimból, vagy levonhassák a tanulságokat azokból a hibákból, amiket én már elkövettem, ezért úgy döntöttem, hogy indítok egy három részből álló sorozatot a diétás mélypontokról. Az első – vagy is ez a – rész az én küzdelmeimet foglalja össze, a második részben 5 fantasztikus (szigorúan diétázó) bloggertársam osztja meg a saját tapasztalatait, a harmadik részt pedig ti írjátok. Bizony!

Ha van kedved megosztani a történetedet, esetleg a számodra bevált/kudarcot vallott tippeket másokkal, vagy egyszerűen csak jól esne végre panaszkodni eszmecserét folytatni egy olyan közösséggel, aminek tagjai tényleg tudják, hogy min mész keresztül, akkor csatlakozz a cikksorozathoz te is! Küldd el az írásodat augusztus 31-ig a [email protected] címre vagy a Facebookon, mi pedig megjelentetjük a sorozat harmadik részében. Lehet akár 1-2 mondat vagy egy kisregény is, képpel, névvel, vagy anélkül, a formátum is csak rajtad áll. Mi nagyon örülünk minden közreműködőnek és biztos vagyok benne, hogy a sorstársaink is erőt merítenek majd minden sorból. 😉

Most pedig következzen a saját sztorim.

Amikor az elvek gáncsolnak ki

“Hogy bírod tartani ezt a borzalmas diétát?” kérdezték sokan az elmúlt évek során, és szinte mindig ugyanazt válaszoltam: “Egyrészt nem borzalmas, hiszen rávesz az egészséges életmódra és arra, hogy figyeljek magamra, másrészt az az elvem, hogy időnként meg lehet szegni bizonyos részeit annak érdekében, hogy fenntartható legyen.” Voilá. Avagy ismerjétek meg a kiskaput, amin átlépve rövid úton belül egy olyan negatív spirálba kerülök, ahonnan minden egyes csak-most-az-egyszer-belefér étkezéssel nehezebbé válik a kitörés. Ez az én mumusom.

Amikor 2013-ban javasolta az orvosom, hogy álljak át a 160 grammos inzulinrezisztancia diétára, akkor egyrészt hihetetlenül motivált voltam, másrészt iszonyúan berezeltem. Habár az említett orvos csak annyit mondott, hogy “nagy vonalakban is elég, nem kell számolgatni”, én természetemből adódóan mindent jól akartam csinálni és ez így is ment jó sokáig. Aztán jött a glutén-, tej- és tojásmentesség, illetve egy-két egyéb kerülendő étel, de ezek se jelentettek túl sok problémát a kezdeti átállás után. Persze néha megkívántam a többiek pizzáját és elmorzsoltam néhány könnycseppet egy illatozó vajas croissant emléke felett, de nem szegtem meg az előírt étrendet. Aztán egyszer csak belefáradtam. Nem is a mentes ételekbe, sokkal inkább a 160 grammos diétába. Utat engedtem a csodálatosan dekonstruktív megengedő elvemnek és szép lassan azon kaphattam magam, hogy szinte az összes előírásra fittyet hányva eszem nap nap után a sült krumplit, cukros gluténmentes kekszeket és hasonlókat. De ami ennél is rosszabb: minden egyes falattal beljebb ette magát belém a bűntudat, az önutálat és a kiábrándultság is, nem múlt el úgy étkezés, hogy nem becsméreltem magam tudatosan és tudattalanul.

The Puur blog mindenmentes, IR-barát receptek

Szerencsére a mélypont után összeszedtem magam és sikerült megtalálni azt az élhető középutat, ami a vallásos fanatizmussal betartott szabályok és a folyamatos bűnözés között van – és milyen szép lenne, ha itt véget is érne a történet, igaz? De nem ér véget. Sajnos a szakadékba taszító, bűnre csábító kisördög minden nap ott ül a nyakamon (gondolom nektek is) és győzköd, hogy engedjek a vágyaimnak. (És ilyenkor nagyon fontos megkülönböztetni a vágyakat a céloktól!) Egy stresszesebb periódus, alváshiány, konfliktusok és minden, ami kimozdít a belső egyensúlyunkból, remek táptalajt nyújt a diétás mélypontok kibontakozásának. Így jártam pár hónapja én is megint, úgyhogy újra végig kellett és kell csinálnom a helyreállító munkát, ami visszavezet az egészséges útra.

Az akaraterő egy izom, amit erősíteni lehet

Biztos rengeteg módszer van, ami hasznos lehet ilyenkor, a legszerencsésebb talán az, ha többel is kísérletezik az ember, így garantáltan megtalálja azt, ami az ő személyiségéhez és élethelyzetéhez (valamint diétájához) passzol. Nekem az alábbi trükkök váltak be:

  1. Miért diétázol? 
    Ahogy már feljebb is említettem, rengeteget számít, ha újra tudatosítjuk magunkban, hogy mi a célunk. Teljesen természetes, hogy a vágyaink és az ösztöneink arra sarkallanak, hogy megszegjük a diétát, de tudatos lények lévén ellen is tudunk ennek állni. Könnyű megfeledkezni arról, hogy a diéta nem ellenünk, hanem értünk van, egy eszköz a célunk eléréséhez. Tartsd szem előtt a célodat, ez az, amiért dolgozol! Képzeld el, hogy milyen lesz, ha eléred, akár írd is le, alaposan kitérve a részletekre. Én például szeretnék gyógyszerek nélkül élni, erős és egészséges lenni, és ha egy csoki láttán erre a célra gondolok, akkor máris egyszerűbb egy kicsit a helyzet.
  2. Találj egy mottót! 
    Meglepően sokat segít, ha van egy mottó, amit bármikor elővehetsz, ha elfog a kísértés. Ki is tapétázhatod vele a hűtőajtót, beállíthatod képernyővédőnek, vagy kiteheted bármilyen szembetűnő helyre. Nekem jelenleg ez vált be: “Az akaraterő egy izom, amit erősíteni lehet.” Ha meginogok, akkor elismétlem magamban ezt a mottót és felidézem, hogy mennyire igaz: minden egyes akaraterőpróba könnyebb, mint az azt megelőző, minden egyes visszautasított diétaszegés megerősít. Egy idő után újra gyerekjáték lesz nemet mondani a vállamon ülő ördögnek. (Higgyétek el, tényleg így van!)
  3. Tedd egyszerűbbé és érdekesebbé! 
    Gondold át, hogy hogyan tudnád még egyszerűbbé tenni az életedet és a diétázást. Ne bízd magad a korgó gyomrú, fáradt jövőbeli éned józanságára, tegyél meg mindent, ami elősegítheti a sikert. Nekem sokat jelent, ha tele van a (mély)hűtő ínséges időkre bekészített, egészséges ebédekkel, fagyasztott mindenmentes kenyérrel, vagy gyorsan előkapható finomságokkal, amiket szeretek. Az is segít, ha kipróbálok néhány új receptet, esetleg vásárolok valami olyasmit, ami egészséges és a diétába illeszthető, de eddig túl drágának tartottam – az ilyen apróságok segítenek visszahozni a játékosságot a diétába és az életkedvet belém.
  4. Miért vagy hálás? 
    Ez az a módszer, amiről sosem gondoltam volna, hogy szárnyakat adhat – pedig azt teszi. Egy ideje minden este összeírom, hogy miért vagyok hálás és mire vagyok büszke az adott nappal kapcsolatban. Nemcsak az általános közérzetemre van csodálatos hatással ez az új szokás, de erőt ad, amikor eltévelyednék. Ha a nap végén leírod, hogy hálás vagy magadnak, amiért betartottad a diétát, vagy amiért minden nap teszel a testedért, az felér egy jó nagy adag sült krumplival. És az érzés napokig kitart. 😉

Remélem sikerült lelket önteni mindenkibe, aki most mélyponton van és ötletet adni ahhoz, hogy miként lábaljon ki belőle. Maradjatok velünk, jövő héten következik a sorozat második része, amikor 5 bloggertársam számol be őszintén a saját tapasztalatairól, 2 hét múlva pedig ti jöttök